Hírek
2013. Augusztus 10. 13:00, szombat |
Helyi
Forrás: infonograd
Labdarúgó Magyar Kupa meccset játszik Berkenye és Balassagyarmat
Balassagyarmat Sárisápra látogat, míg Berkenye Mosonmagyaróvárt fogadja. A mérkőzések vasárnap 17 órakor kezdődnek.
Sárisáp - Balassagyarmat
A BSE annál a Sárisápnál (Komárom-Esztergom megye fog vendégeskedni, akik hetedik helyen fejezték be az NB3 Duna csoportját, így elbúcsúztak a harmadik vonal küzdelmeitől.
Mohácsi László előzetesen így látja a párharcot: "Hazai pályán szerettünk volna kezdeni, de Fortuna a tavaly még NB3-as Sárisapnak kedvezett. Ennek ellenére, mivel egy mérkőzésen dől el a továbbjutás, győzelem reményében lépünk pályára!"
Berkenye - Mosonmagyaróvár
Berkenyére az előző idényben az NB3 Bakony csoportjának harmadik helyén záró Mosonmagyaróvár (Győr-Moson-Sopron megye, 221 km) látogat. A szóban forgó együttes idegenben lőtt kevesebb gólja miatt veszítette el az NB3-ért vívott Majos elleni osztályozót, de a felkéréseknek köszönhetően továbbra is az NB3-ban fognak részt venni.
Forrás: nogradifoci.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
