Hírek
2013. Február 17. 10:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: infonograd
Közös sajtótájékoztató adó- és vámügyekben
Közösen tartott tájékoztatót a NAV Nógrád Megyei Adóigazgatósága, a Nógrád Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság és az Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóság.
Nagyfalusi Sándor, igazgató a 2013-as év feladatairól elmondta, hogy az induló vállalkozások vonatkozásában idén is hangsúlyos lesz az adóregisztráció jogintézmény működtetése, amely hatékony eszköznek bizonyult a „fantomcégek" újratermelődésének megakadályozására. A jövőben még hangsúlyosabbá válik a támogatással finanszírozott beruházások folyamatos nyomon követését célzó helyszíni ellenőrzés. Blahó Péter, a Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság igazgatója tájékoztatásából kiderült, hogy közel kétszeresére nőttek a Vám és ÁFA bevételek ezen a területen, - majd egymilliárd kétszázmillió forintra - és kétszeresére emelkedett a kereskedelmi forgalomba kerülő szeszpárlatok mennyisége is az elmúlt évben. Mucsina András a NAV Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóság osztályvezető pedig elmondta többek között, hogy az elmúlt évben 53% -kal csökkent az igazgatóság hatáskörébe tartozó bűncselekmények esetében indított ügyek száma. Ezek felét adócsalás és költségvetési csalás jelenti, de húsz százalék felett van a csődbűncselekmények száma is.
Forrás: radiofocus.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
