Hírek
2015. Május 28. 10:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: salgotarjan.hu
Környezetünk a jövőnk!
Tartsuk rendben Salgótarjánt!
A tét nagy: környezetünk megóvása és szépítése. Ennek szellemében szervezi meg Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata azt a programsorozatot, mely 2015. június 24-én, az első közösségi környezetszépítő akcióval kezdődik, és a következő tanév szeptemberétől több alkalommal megismétlődik. A tervek szerint a 12-25 év közötti fiatalok egyebek mellett játszóterek karbantartási munkálataiban, tisztításában, játszótéri játékok és korlátok vegyszermentes festékkel történő „kezelésében”, kerítések drótfonatainak elkészítési munkáiban, zöldterületek és sportpályák gyomtalanításában vesznek részt, de a tevékenységi körök még bővülhetnek. A „Környezetünk a jövőnk!” sorozat résztvevőinek a McDonald’s Magyarország salgótarjáni étterme minden alkalommal kedvezményes fogyasztásra jogosító kuponokkal kedveskedik.
Középiskolásoknak különösen ajánlott az akcióhoz történő csatlakozás, hiszen 2016. január 1-je után az érettségi vizsgára bocsátás feltétele50 óra közösségi szolgálat teljesítése, így a 2012/2013. tanévben középfokú tanulmányaikat megkezdőket már érinti a jogszabályváltozás! A salgótarjáni környezetszépítő akció – a részletek hamarosan történő kimunkálása után – a közösségi szolgálat része lesz!
Az első, 2015. június 24-i akcióhoz a kapcsolat@salgotarjan.hu e-mail címen várjuk az előzetes jelentkezéseket, a részletekről pedig hamarosan tájékoztatjuk a város fiataljait! Gyere, várunk! A tét nagy, hiszen környezetünk a jövőnk!
Képünk illusztráció.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
