Hírek
2017. Január 05. 09:56, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Kormánytámogatás a salgótarjáni kórház korszerűsítésére
Korszerűsítés céljára 288 millió forint kormányzati támogatást kapott a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház.
A múlt év decemberében 15 milliárd forintos keretre pályázhattak a hazai egészségügyi intézmények - közölte az egészségügyért felelős államtitkár szerdán sajtótájékoztatón.
Ónodi-Szűcs Zoltán hozzátette: a rendelkezésre álló összeget többszörösen túlfoglalták az intézmények. A korszerűsítés céljaira biztosított fejlesztéseket 2017. július 1-jéig végre kell hajtani.
Bercsényi Lajos, a Szent Lázár Megyei Kórház főigazgatója elmondta, hogy a 288 millió forint felhasználásával a számítások szerint legalább évi 35 milliós megtakarítást érnek el.
Kifejtette, hogy a fűtésrendszer korszerűsítése során elkülönítik a kórház, a rendelőintézet és központi gyógyszertár fűtésrendszerét, mert a két utóbbit a hét végén nem kell fűteni. Kicserélik a negyvenéves gázkazánt, ami önmagában 50 millió forintos tétel. Az új berendezés hatásfoka a füstgáz hasznosításának köszönhetően elérheti a 95 százalékot.
A kórházi konyha ez év január 1-jével visszakerült az intézmény működtetésébe, amitől minőségi javulást is várnak. A pályázati támogatásnak köszönhetően új főzőüstöket, sütőket és mosogatógépeket szereznek be. Ugyancsak megújul az egészségügyi mosoda, nagyteljesítményű új berendezések érkeznek, illetve beszereznek egy szállító gépjárművet is. Utóbbi - mivel a mosoda kapacitása jelentősen nő - a más intézményekkel való együttműködést is elősegítheti.
Bercsényi Lajos hozzátette: a pásztói és a hatvani kórház jelenleg is a Szent Lázár kórház mosodáját használja, szándéknyilatkozatot írtak alá továbbá a gyöngyösi és az ózdi intézménnyel, emellett terveik szerint felveszik a kapcsolatot ez ügyben a büntetés-végrehajtással is.
A beruházások nemcsak az intézmény fenntartási költségeit csökkentik, hanem javul az üzembiztonság is. Az előzetes számítások szerint a fejlesztéseknek köszönhetően évi 35 millió forint megtakarítás érhető el, ezt az összeget a betegellátás színvonalának emelésére költi az intézmény. Az energetikai fejlesztéseknek köszönhetően a környezetbe jutó égéstermékek mennyisége is jelentős mértékben csökken.
Becsó Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy a múlt év végén a salgótarjáni kórház 800 milliós adósságkonszolidációban részesült, illetve 50 millió forintot kapott a pénzmaradványból. Emellett a közeljövőben még számos fejlesztési elképzelés megvalósulása várható.
Németh László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója az MTI kérdésére elmondta: a rendelkezésre álló 15 milliárdos keretre 54 milliárd forintos támogatási igény érkezett. A hazai kórházak 840 pályázatot adtak be, ezek közül mintegy 330-at támogattak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
