Hírek
2013. Január 16. 11:55, szerda |
Helyi
Forrás: infonograd
Kiváltott tornacsarnok Balassagyarmaton
Ettől az esztendőtől már nem tartozik az úgynevezett PPP-projektek közé a balassagyarmati Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola tornaterme.
A sportlétesítmény működtetéséért a jövőben kizárólag az állam felel.
Annak idején, a Gyurcsány-kormány működése alatt sorra épültek az úgynevezett PPP-létesítmények. Maga a PPP egy angol szóösszetétel (public-private partnership – köz–és magán-együttműködés), ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy a közfeladat ellátásához szükséges létesítmény tervezésébe, létrehozásába, fenntartásába-üzemeltetésébe az állam bevonja a magánszektort, majd az együttműködésben részt vállaló cég saját tulajdonban üzemelteti a létesítményt, amiért az állam, illetve a területileg illetékes önkormányzat díjat fizet. A szerződés lejártával pedig a vagyon, illetve a működtetés automatikusan visszaszáll a közszereplőre.
A PPP-kivitelezésű tornacsarnokok szabványszerűen, három állandó méretben épültek az országban. A legnagyobbak lelátóval, sok-sok kiszolgáló helyiséggel ellátott sportcsarnokok voltak, a középsők általában iskolai tornacsarnokok, illetve a legkisebbek tornaszobák. A gyarmati Szent-Györgyi Gimnázium létesítménye a középső kategóriába tartozott, a működtetője pedig egy építőipari Zrt. volt. Ám az Orbán-kormány egy júniusi döntése értelmében – látva, hogy a válsággal küszködő önkormányzatoknak kiemelten nagy terhet jelent ez a működtetési hozzájárulás – mintegy 15 milliárd forintnyi forrást biztosított a PPP-konstrukcióban megvalósult projektek lezárására.
Balassagyarmaton, a Szent-Györgyi tornacsarnoka tekintetében az állam és az önkormányzat 45-55 százalékos részarányban finanszírozta eddig a fejlesztést és a működtetést, amely 2023-ban járt volna le. A „kiváltással” az állam 260 milliós, a város pedig 40 milliós egyszeri ráfordítással megszabadul ettől az előnytelen PPP-konstrukciótól, hiszen az inflációval számolva a hátralévő tizenegy évre összesen mintegy 400 millió forintot kellett volna Gyarmatnak a fenntartásra költenie. Így azonban, miután magát a bázisintézményt, a gimnáziumot januártól a Klebersberg Intézményfenntartó Központ – magyarul az állam – működteti, így maga a tornacsarnok üzemeltetése is központi kézbe kerül.
H.H.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
