Hírek
2013. Június 06. 13:30, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd
Kisállattemető létesül Losoncon
Kisállattemetőt létesít a szlovákiai Losoncon egy magánvállalkozó.
A temető a város határában, a kutyamenhely közelében lesz. A képviselő-testület februári ülésén hagyta jóvá az egyhektáros földterület bérbeadásáról szóló szerződést. A város szimbolikus összegért, évi 1 euróért adta bérbe a területet. A szerződés 50 évre szól. A kialakítással járó költségeket a vállalkozó állja. Folynak az előkészületek, a hivatalos engedélyek beszerzése, a terület elkerítése. A tervek szerint krematórium és urnatemető is épül. A vállalkozó májustól üzemeltetni szeretné a kisállattemetőt. A szolgáltatások árát egyelőre nem lehet tudni.
„A város vezetése megállapodott az üzemeltetővel, hogy közösen likvidálják az olyan állatok tetemét, amelyeknek a gazdája ismeretlen” – nyilatkozott Mária Horňáková, a város szóvivője. Hozzátette, a kisállattemető kialakításától a város elsősorban azt reméli, hogy a jövőben csökken az olyan esetek száma, amikor a lakosok illegális módon próbáltak megszabadulni házi kedvencük tetemétől. Mivel a lakótelepeken lehetetlen elhantolni az állati tetemet, több esetben a szemeteskonténerekbe kerültek a maradványok, ami fertőzésveszélyes.
Az egyik legnagyobb közösségi oldalon több mint százan adtak hangot véleményüknek a kisállattemetővel kapcsolatban. Többen úgy vélik, vannak ennél sokkal fontosabb, megoldásra váró problémák is.
A hatályos törvények értelmében az állati tetemeket a hivatalos szervek szállítják el illeték fejében, de a tulajdonosok saját telkükön is elhantolhatják azokat. Aki az utóbbi mellett dönt, ügyelnie kell arra, hogy a közelben ne legyen föld alatti forrás, patak vagy folyó. A tetemet legalább egy méter mélyre kell temetni, olyan tárolóban elhelyezve, mely idővel természetes úton lebomlik. Nem szabad megfeledkezni a terület fertőtlenítéséről sem.
Forrás: ujszo.com
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
