Hírek
2016. Augusztus 08. 09:51, hétfő |
Helyi
Forrás: police
Kirabolta a trafikot: őrizetben a gyanúsított-videóval
Késsel követelte a bevételt az eladótól a 63 éves férfi.
Az egyik diósjenői dohánybolt eladóját egy férfi 2016. augusztus 6-án 17 óra 25 perc körül késsel a kezében megfenyegette és a bevételt követelte. Az eladó a kérésnek nem tett eleget, a bolt riasztóját bekapcsolta, ekkor a támadó a pulton áthajolva a kasszából nagyobb összegű készpénzt vett ki és a helyszínről elmenekült. Tettlegességre nem került sor. Ezt követően érkezett a trafikhoz két helyi polgárőr, akik a sértett segítségkérésére személygépkocsijukkal a rablás gyanúsítottja után indultak, akit a helyszín közelében feltartóztattak és a rendőrök kiérkezéséig visszatartottak.
A rendőrségre érkezett bejelentést követően a Rétsági Rendőrkapitányság településen szolgálatot ellátó körzeti megbízottai öt percen belül a helyszínre érkeztek, majd a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható P. János 63 éves helyi lakost elfogták, akinél a ruházatátvizsgálás során a bűncselekmény elkövetéséhez használt kést, valamint az eltulajdonított készpénzt megtalálták.
A rendőrök P. Jánost a Rétsági Rendőrkapitányságra előállították, ahol felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
