Városlista
2026. február 2, hétfő - Karolina

Hírek

2014. Augusztus 10. 13:00, vasárnap | Helyi
Forrás: infonograd

Kinőtték a tornatermet

Kinőtték a tornatermet

Rég látott létszámban lepték el a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium tornatermét a cselgáncsozók, a nógrádi megyeszékhely immáron tizenkilencedik alkalommal látja vendégül a nemzetközi edzőtábort.

Idén a magyar klubok, a szlovén területi válogatott, a szlovák és cseh versenyzők mellett a miskolciak japán vendéginstruktora is ellátogatott Salgótarjánba. Ami a magyarokat illeti, a régió valamennyi klubja képviseltette magát, de az ország távolabbi pontjairól is érkeztek sportolók. A hazaiak 440 négyzetméternyi tatamit terítettek le, a rimaszombatiaknak köszönhetően kiváló körülmények várták a versenyzőket. Az egyhetes összetartás napi két edzést jelent (ezek mellett reggelről terepfutás segíti a résztvevők ébredését), ahol a kisebbekkel és a nagyobbakkal külön foglalkoznak a szakemberek. A kétszáz cselgáncsozó idén is küzdelem jellegű edzéseket végez, hiszen már a legkisebbek is versenyekre készülnek, és akad olyan is a mezőnyben, aki a gyengénlátók világbajnokságára gyakorol. Az összetartás lényege, hogy a közelgő bajnokságok és világversenyek előtt mindenki számára biztosítva legyen a folyamatos, váltott ellenfeles küzdelem lehetősége. Az idei résztvevők nem férnének be a terembe, ezért két részre kellett bontani a táborozókat. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan edz valaki a teremben, napi négy tréninget vezényelnek a szakemberek.

A tábor szervezőjét és atyját, Oláh Lászlót kérdeztük az idei mezőnyről.

- Idén is szeretném elmondani, hogy hatalmas megtiszteltetés a városnak és személy szerint nekem is, hogy ilyen sokan jöttek ide a felkészülésük részeként. Jövőre természetesen szeretnénk megrendezni a jubileumi, huszadik tábort.

Az edzőtábort idén is az ötszörös bajnok, háromszoros olimpikon (Barcelonában ezüstérmes), kétszeres Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes Hajtós Bertalan vezeti, aki saját klubja sportolóit is évről-évre elhozza megyénkbe. Neki a DSI szakosztályvezetője, Nagy István segít, aki eddig csak egy edzőtáborról hiányzott.

Forrás: nogradsport

Címkék: Cselgáncs, tábor

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 27. 11:16, kedd | Helyi

VIDEÓ - Salgótarjánnak biztosra kell mennie!

Nehezen megszerzett előnyünket nem adhatjuk, nem ajándékozhatjuk a bizonytalan jövőre szavazókra. Gondolhat bárki bármit a város jövőjéről, de a tényekkel szemben haladni ésszerűtlen és felelőtlen dolog.

2026. Január 25. 13:32, vasárnap | Helyi

EGY RÈGI TÖRTÉNET!

Messziről jött emberek beszélnek zöldségeket, baloldali megmondóemberek pedig ferdítik a valóságot, ezért fontosnak tartom, hogy röviden bemutassam az én történetemet.

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést