Hírek
2014. Március 27. 14:31, csütörtök |
Bulvár
Forrás: MTI
Kim Dzsong Un-frizurát kell vágatniuk az észak-koreai egyetemista fiúknak
![Kim Dzsong Un-frizurát kell vágatniuk az észak-koreai egyetemista fiúknak](/external/image_cache/9/f/7/9f72fde0d10d8cd35d71e8ee35fd42f0.jpg)
Állítólag Kim Dzsong Un frizurájával megegyező hajviseletet kell hordaniuk ezentúl az egyetemista fiúknak Észak-Koreában - számolt be a Radio Free Asia (RFA), ugyanakkor a közelmúltban Phenjanba látogatók nem észleltek drasztikus változást a helyiek hajviseletében.
Az RFA értesülései szerint az előírást nagyjából két héttel ezelőtt vezették be Phenjanban, és most az egész országra kiterjesztik - írta a BBC News.
Vannak azonban, akik fenntartással fogadták az új előírást. "A vezetőnknek nagyon sajátos a hajviselete, ha szabad így fogalmaznom" - nyilatkozta egy forrás az RFA-nak, hozzátéve, hogy ez a frizura nem mindenkinek áll jól, hiszen minden embernek más az arcberendezése és a fejformája.
Egy Kínában élő észak-koreai szerint pedig ez a frizura meglehetősen népszerűtlen a szülőhazájában, mivel az embereket a kínai csempészek hajviseletére emlékezteti.
Az észak-koreaiak állítólag ez idáig sem engedhették nagyon szabadjára fantáziájukat a fodrász székben ülve: beszámolók szerint a nők 18, a férfiak tíz, államilag engedélyezett frizura közül választhattak.
A mostani előírással kapcsolatban meglehetősen ellentmondásosak a beszámolók. Az NK News hírportál jelentése szerint például a közelmúltban Phenjanba látogatók nem észleltek drasztikus változást a helyiek hajviseletében.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 08:10, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve az erdélyi Beszterce-Naszód megyében
Emberre támadt egy medve hétfőn este Beszterce-Naszód megyében, a Sajónagyfalu (Mariselu) községhez tartozó Sajószentiván (Santioana) településen, a férfi a lábán és az ágyékán megsérült
2024. Július 22. 06:12, hétfő | Bulvár
Móra Ferenc
Móra Ferenc könyveit jó olvasni: az olvasó gyönyörködik, néha együtt izgul a hősökkel, közben mosolyog, bár érzi, hogy tragédiákról van szó. Az olvasó szívébe zárja az írót.
2024. Július 19. 08:11, péntek | Bulvár
Idén is megrendezik a kéklámpás járművek találkozóját az Aeroparkban
2024. Július 19. 07:12, péntek | Bulvár
Kiki és az Első Emelet
Ma 67 esztendős. 1957. július 19-én született Patkó Béla Kiki Máté Péter-díjas magyar énekes.