Az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett a nemzeti tizeneggyel.

Szojka Ferenc a pályafutását az acélgyári csapatban, a Salgótarjáni SE-ben kezdte 1946-ban, ahol hamarosan bekerült az NB II-ben szereplő felnőttcsapatba. A Salgótarjáni Bányász Torna Clubhoz 1950 nyarán került.

Ezt követően másfél évtizeden keresztül volt meghatározó tagja, vezéregyénisége a Stécének. Több poszton szerepelt: klubcsapatában legtöbbször jobbfedezetként, míg a válogatottban – ahol többnyire Bozsik párja volt – jobblábasként balfedezetet játszott.

A „Rozoga” néven is ismert labdarúgó tíz évig volt az SBTC csapatkapitánya. Első élvonalbeli meccsét 1950. augusztus 20-án játszotta, a Bp. Előre, míg az utolsót 1966. március 13-án, a Ferencváros ellen, mindkettőt hazai pályán.

Mindig szívesen emlékezett vissza – többek között – 1956. július 8-ra, amikor a Stécével 13 500 néző előtt fogadták a nagynevű Bp. Honvédet, s az Oláh G. – Sándor Gy., Jancsik, Jedlicska – Szojka, Dávid – Chladny, Vasas, Csáki, Bodon, Taliga összeállítású csapattal 4:2-re nyertek.

Az SBTC-ben összesen 369 bajnoki mérkőzésen (NB I.-ben: 324 mérkőzés/16 gól, az NB I/B-ben: 45/7) játszott, 23 gólt szerzett. Az NB I.-ben háromszor volt a vidék legjobbja: 1956-ban (nem hivatalos, mert félbeszakadt a bajnokság) az ötödik, 1957-ben (egyfordulós tavaszi bajnokság) a hatodik, míg 1960–1961-ben ugyancsak az ötödik helyen végeztek.

A Magyar Népköztársasági Kupa döntőjében 1958-ban ezüstérmesek lettek. A fekete-fehér egyesületnél olyan edzői voltak, mint például Sós Károly, Szűcs György, Titkos Pál és Grosics Gyula.

1954 és 1960 között 28-szor szerepelt a magyar válogatottban. Időközben, 1956-ban Magyarországon az év labdarúgójává választották. A válogatott keretének már az 1952-es helsinki olimpián is tagja volt, de mivel nem lépett pályára egy mérkőzésen sem, ezért – az akkori szabályok szerint – aranyérmet nem kapott. Azonban olimpiai bajnoknak tekintették, amikor hazatért a játékokról, óriási, ünneplő tömeg fogadta őt a salgótarjáni vasútállomáson.

A nemzeti csapatban a svájci világbajnokságon debütált, 1954. június 17-én, Zürichben Dél-Korea ellen lépett pályára, a megfázással bajlódó Zakariás József helyén. A Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Szojka – Budai II., Kocsis, Palotás, Puskás, Czibor összetételű csapat 9:0-ra győzte le az ázsiaiakat, majd Sebes Gusztáv együttese meg sem állt a világbajnoki döntőig, amelyet 2:0-ás vezetésről 3:2-re elveszített Németország ellen.

Szojka a vb-n több meccsen már nem játszott, de az ezüstérmet természetesen megkapta. Többször elmondta, hogy véleménye szerint azért veszített a magyar válogatott a döntőben, mert csapattársai a nagy menetelésben, a Brazília elleni negyeddöntő, majd az Uruguay elleni, embert próbáló, hosszabbításos elődöntő során elkészültek az erejükkel. A játékosok olyan fáradtak voltak, hogy nekik kellett lehúzni róluk a szerelést. Tehát nem voltak olyan frissek, mint a fináléba könnyebb ágon bejutó németek.

Szép sikerként emlegette, amikor 1954. december 8-án Glasgow-ban 134 ezer néző előtt 4:2-re nyertek Skócia ellen. Ezen a mérkőzésen Szojka Ferenc a magyar csapat egyik legjobbja volt a Képes Sport értékelése szerint. A nemzeti együttesben egyetlen gólját a válogatott 1955-ös északi túráján, a svédek ellen 7:3-ra megnyert mérkőzésen szerezte. Az első félidő 25. percében bal lábbal bombázta a kapuba a labdát.

Tagja volt az 1958-as svédországi világbajnokságon szerepelt együttesnek is. Ezen a tornán kétszer, a svédek ellen 2:1-re elveszített és a Mexikó ellen 4:0-ra megnyert csoportmérkőzésen lépett pályára. A válogatottban utoljára 1960. október 30-án játszott, a Brüsszelben a belgák elleni barátságos mérkőzésen, ahol 2:1-re kikaptak.

Az 1962-es chilei vb-re nem jutott már ki, pedig tagja volt a keretnek. A Dorog ekkor Intertotó-kupa küzdelmekben vett részt. A vb-n két dorogi játékos, Ilku István és Monostori Tivadar is szerepelt, ezért minőségi pótlásukra, az MLSZ hozzájárulásával megállapodás született a két bányász egyesület között, hogy a kupasorozat idejére az SBTC két játékosa, Szojka Ferenc és Cserháti József kölcsönben hivatalosan ott szerepeljen. Szojka mind a hat kupamérkőzésén pályára lépett és egy alkalommal gólt is szerzett. Az olasz Padova elleni Dorogon játszott találkozón talált be az ellenfél kapujába.

Szojka Ferenc összesen hússzor szerepelt a B válogatottban, és sokszoros ifjúsági, utánpótlás-, szakszervezeti és bányászválogatott. 1953-ban a VIT-győztes magyar csapatban Bukarestben, majd 1957-ben Moszkvában az ezüstérmes gárdában is játszott. A magyar öregfiúk-válogatottban 1966 és 1983 között szerepelt.
Edzőként az SBTC tartalékcsapatánál kezdett 1967-ben. Aztán volt az SKSE, a Kisterenye, a Nagybátony és a Pásztó gárdájánál.

Ezután újra az SBTC következett, ahol a különböző korosztályú csapatok mellett edzette a felnőtteket is, majd kisebb kihagyásokkal pályaedzőként tevékenykedett, 2003 nyaráig.

Népszerűségét, tevékenységét több alkalommal elismerték: 1986-ban Salgótarján, 1995-ben a megye díszpolgárává választották, majd 2001-ben az MLSZ 100 éves jubileumi ünnepségén tüntették ki. Salgótarjánban a Kohász-stadion, 2007. szeptember 1-jétől a Szojka Ferenc Stadion nevet viseli.

Ugyancsak 2007-ben az SBTC örökös elnökségi tagjává választották. 2011. április 29-én, a nyolcvanadik születésnapja után a városi sportcsarnokában mellszobrot avattak a tiszteletére, s május 6-án megkapta a Magyar Sportért díj kitüntetés második fokozatát. Az acélgyárban kezdett el dolgozni 1944-ben, majd ‘50-től a Nógrádi Szénbányáknál volt műszaki szerkesztő és rajzoló egészen 1988-ig, nyugdíjaztatásáig.

Pályafutása során csábították őt fővárosi csapatok, de nem ment el Salgótarjánból, hűséges maradt a Stécéhez. Kicsit fájt neki, hogy olimpiai aranyérmet nem kapott, azt is nehezményezte, hogy nem vehetett részt a harmadik világbajnokságán, de így is fantasztikus pályafutás fűződik a nevéhez. Zseniális játékos volt, örökre az SBTC és a magyar labdarúgás legendái között tartjuk számon.

„A sikereim titka a következetesség, a pontosság és az, hogy szerettem edzeni. Tudtam, hogy a keményen elvégzett munka meghozza a gyümölcsét. Az edzőim és a vezetőim utasításait maximálisan igyekeztem teljesíteni, mind a zöld gyepen, mind a munkahelyen. A játékostársaimmal és a munkatársaimmal mindig jó volt a kapcsolatom. Nekem az életem a sport, ezen belül a labdarúgás.” – mondta a nyolcvanadik születésnapján.

Szojka Ferenc 2011. szep­tember 17-én hunyt el.

Fotók:
Svédország ellen 1955-ben, Stockholmban barátságos mérkőzésen 7:3-ra nyert a válogatott.

Képünkön a harmadik magyar találat: Szojka ballábas lövése után zúdult hálóba a labda. Balról Hidegkuti és Kocsis figyeli az eseményt.
Szojka Ferenc az SBTC-ben 369 bajnoki mérkőzésen szerepelt.
Szojka Ferencet csábították a fővárosi csapatok, de hűséges maradt a Stécéhez.