Hírek
2014. December 04. 07:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd
Kézművesek karácsonyi kiállítása és vására Salgótarjánban
A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműipari tagozata 2004-ben indította útjára a kézműipari vállalkozók és népi iparművészek vásárlási lehetőséggel egybekötött kiállítását Salgótarjánban.
A „Karácsonyi készülődés” elnevezésű rendezvény minden alkalommal nagy sikert aratott, azokon az ország szinte minden részéből állítottak ki kézművesek. Ezért is természetes, hogy idén is sor kerül a programra, melynek időpontja 2014. december 5-6-a. Az első napon a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székháza (Salgótarján, Alkotmány út 9/a.) ad otthont a rendezvénynek, míg december 6-án Salgótarján Fő terén mutatkoznak be a kézműves mesterek. A vásár mindkét napon 10-18 óra között várja az érdeklődőket.
A rendezvényen míves kézműves munkákat tekinthetnek meg a látogatók, s mindezekből praktikus, egyedi ajándékokat vásárolhatnak karácsonyi ajándékba.
A vásár idején "Mesterségem címere" elnevezéssel kézműves foglalkozásokra kerül sor 6-10 éves óvodás, illetve általános iskolás gyermekek részvételével. Ezt a kiállításon jelen lévő kézművesek vezetik, akik a korábbi évek tapasztalatai alapján egyórás foglalkozásokat tartanak a nebulóknak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
