Hírek
2019. Szeptember 05. 17:08, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: mti - illusztráció: picabay
Kézilabdameccsek megbundázása miatt emelt vádat a fővárosi ügyészség
![Kézilabdameccsek megbundázása miatt emelt vádat a fővárosi ügyészség](/external/image_cache/d/9/6/d969a99850e912943eb0f6f0fde46bcf.jpg)
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség minősített vesztegetés és vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat nyolc személlyel, köztük négy kézilabda-játékvezetővel szemben, mert pénzért befolyásolták a meccsek eredményét
– tájékoztatta a főváros főügyésze csütörtökön az MTI-t.
Ibolya Tibor közölte: a vádiratok szerint a két játékvezető páros – 150 és 500 ezer forint közötti összegért – 2016-ban és 2017-ben összesen öt első- és második ligás, továbbá a Ligakupában rendezett mérkőzés eredményét befolyásolta, illetve kísérelte meg befolyásolni.
Rajtuk kívül két edző, egy sportegyesületi elnök, illetve egy szakágon kívüli személy található a vádlottak között - tette hozzá.
A közlemény szerint, a vádlottak további játékvezetők megvesztegetését is megkísérelték, ám utóbbiak visszautasították a „vacsorára”, illetve a „pálya kiegyenesítésére” felajánlott százezer forintot, és jelentették az esetet a Játékvezetői Bizottság vezetőinek.
A mérkőzések egy részében a vesztegetéssel célzott, kedvező eredmények az érintett csapatok közötti erőkülönbség miatt a játékvezetők befolyásolási kísérlete ellenére elmaradtak, így a kenőpénz átadására nem került sor. Más esetekben a megbeszélt összegek, vagy azok egy részének átadása is megtörtént; volt, hogy a pénzt a kézilabda szövetség korábbi székhelyének parkolójában adták át – ismertette.
A büntetőeljárás a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése és felderítése alapján indult, mivel a játékvezetők egyike, egy 52 éves férfi az elkövetéskor rendőrként dolgozott, és a játékvezetést szabadidejében végezte – fűzte hozzá.
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a játékvezetők esetében letöltendő szabadságvesztést indítványozott. Ugyanakkor a nyomozó ügyészek az egyik edzővel és az egyesületi elnökkel egyezséget kötöttek, amelynek nyomán önmagukra és a játékvezetőkre is terhelő vallomást tettek.
Velük szemben emiatt külön vádiratot nyújtottak be, azzal hogy a bíróság hagyja jóvá az egyezségben szereplő 1 év 6 hónap öt év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést – közölte Ibolya Tibor.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.
2024. Július 12. 20:16, péntek | Kék hírek
Idén is kérjük az autósokat
ÓVATOSAN, FIGYELMESEN KÖZLEKEDJENEK! Július második felétől augusztus közepéig tart legnagyobb állományú és legelterjedtebb nagyvadfajunk, az őz párzása.