Városlista
2025. december 6, szombat - Miklós

Hírek

2014. Augusztus 03. 13:00, vasárnap | Helyi
Forrás: infonograd/MTI

Kevés a kényszertörölt cég Nógrádban

Kevés a kényszertörölt cég Nógrádban

Végelszámolás helyett egyre több a cégek kényszertörlése az országban.

Mintegy 6800 vállalkozás szűnt meg végelszámolással tavaly július 1-je és idén június 30-a között, 55 százalékkal kevesebb, mint az előző 12 hónapban, ám ugyanebben az időszakban csaknem 27 ezer céget kényszertörléssel zártak be - hívta fel a figyelmet a feketelista.hu portál.
A feketelista.hu emlékeztet, hogy jogszabály-módosítás helyezte hatályon kívül a kényszer-végelszámolási formát 2012-től. Helyébe új megszűnési formaként a kényszertörlési eljárást léptette, hogy meghatározott esetekben meggyorsítsa a cégnyilvántartásból a cégek kivezetését.
A közlemény szerint a társaságok nagy része nem jut el a végelszámolásig, mivel a cégbíróság előzőleg kényszertörléssel vezeti ki ezeket a nyilvántartásból.
A feketelista.hu közleményében rámutat: a végelszámolást saját elhatározásából kezdeményező tulajdonos az eljárás ideje alatt is folytathatja gazdasági tevékenységét, lezárhatja az eljárást, és dönthet a továbbműködésről is. Ám ha a cég nem tudja a vele szembeni követeléseket a vagyonából kielégíteni, akkor a cégbíróság felszámolást kezdeményez.
Kényszertörlési eljárás alatt a cég már nem folytathat gazdasági tevékenységet, nem hozhat az eljárással ellentétes döntéseket, és az eljárás mindenképpen a cég törlésével zárul.
A feketelista.hu összesítése szerint az elmúlt 12 hónapban a legtöbb céget, 1045-öt, Pest megyében "végelszámoltak". Egy évvel korábban még 1911, két évvel korábban pedig 4003 vállalkozás végelszámolására került sor a megyében.
Győr-Moson-Sopron megyében 260 társaság kezdeményezett végelszámolást az egy évvel korábbi 451-gyel szemben. Komárom-Esztergomban 235, Zalában 205, Baranyában 204, Hajdú-Biharban pedig 203 céget végelszámoltak.
A legkevesebb, 75 cégtulajdonos Tolna megyében, illetve 62 tulajdonos Nógrád megyében választotta a piacról való kivonulásnak ezt a módját.
Budapesten az elmúlt 12 hónapban 2876 társaság próbálkozott végelszámolással rendezni pénzügyeit. Egy évvel korábban még 8277, két évvel ezelőtt pedig 14 551 cég neve szerepelt a végelszámolást bejelentők listáján - közölte a feketelista.hu.

Címkék: cég

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.