Hírek
2014. Május 22. 12:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd
Kerékpározva is ügyesek a nógrádi gyerekek
A Kerékpáros Iskola Kupa és \"Ki a mester két keréken?\" megyei döntőjét rendezték meg a napokban Nógrád megyében.
A Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság a napokban rendezte meg a Kerékpáros Iskola Kupa megyei döntőjét. A versenyen azok az általános iskolás tanulók vehettek részt, akik a területi versenyen első és második helyezést értek el.
A megmérettetés során a megyei döntőbe került gyerekek először egy elméleti, majd egy ügyességi vetélkedőn vettek részt. Az elméleti feladatként kiosztott KRESZ tesztlapokat a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság ebédlőjében és tanácstermében töltötték ki a gyerekek. Ezt követően a verseny gyakorlati részében a salgótarjáni Sportcentrumban kialakított ügyességi, illetve szabályossági pályán hajtottak végre feladatokat a nebulók.
A döntőben indult lányok közül a Kerékpáros Iskola Kupa első helyezettje Litavszky Noémi szügyi, második helyezettje Dénes Dalma nógrádmegyeri lakos, míg harmadik helyezést Mucs Elizabet nógrádmegyeri lakos ért el. A versengő fiúk közül első és legjobb helyezett Csábi Gábor balassagyarmati lakos lett, míg a második helyen Paulik Dávid nógrádmegyeri lakos végzett, a harmadik helyezést Tőzsér Balázs ludányhalászi lakos érte el.
A nyertesek a Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság ajándékcsomagján felül egy-egy vásárlási utalványt is átvehettek, ugyanakkor az első helyezést elért leány és fiú képviselheti megyénket a 2014. május 27-28-29-én Pécsen megrendezésre kerülő országos döntőn is.
A többi gyermeknek sem kellett szomorkodni, mivel a diákoknak, akik nem értek el helyezést a Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság egy-egy kis ajándékkal köszönte meg a versenyen való részvételét.
Ugyanezen verseny napján és keretein belül megrendezésre kerülő „Ki a mester két keréken?” kerékpáros ügyességi verseny megyei döntőjén a lányok közül első helyezést Litavszky Noémi szügyi, második helyezést Balla Daniella őrhalmi, harmadik helyezést Antal Fanni pásztói lakos ért el. A fiúk közül első helyen Paulik Dávid nógrádmegyeri, második helyen Tőzsér Balázs ludányhalászi, míg a harmdik helyen Géczi Máté nógrádmegyeri lakos diák végzett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 27. 11:16, kedd | Helyi
VIDEÓ - Salgótarjánnak biztosra kell mennie!
Nehezen megszerzett előnyünket nem adhatjuk, nem ajándékozhatjuk a bizonytalan jövőre szavazókra. Gondolhat bárki bármit a város jövőjéről, de a tényekkel szemben haladni ésszerűtlen és felelőtlen dolog.
2026. Január 25. 13:32, vasárnap | Helyi
EGY RÈGI TÖRTÉNET!
Messziről jött emberek beszélnek zöldségeket, baloldali megmondóemberek pedig ferdítik a valóságot, ezért fontosnak tartom, hogy röviden bemutassam az én történetemet.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
