Hírek
2020. Május 08. 20:09, péntek |
Helyi
Forrás: Nógrád Megyei Főügyészség
Karókkal, fejszével és egy bozótvágó késsel támadtak egymásra – letartóztatásba kerültek
A Balassagyarmati Járási Ügyészség öt férfi letartóztatásának elrendelésére tett indítványt, akik karókkal, fejszével és egy macsétával felfegyverkezve támadtak egymásra egy Nógrád megyei településen.
A megalapozott gyanú szerint 2020. május 2-án 13 óra körüli időpontban egy háromfős társaság szóváltásba keveredett egy helyi család négy tagjával. A veszekedést követően a két csoport tagjai összeverekedtek és kölcsönösen bántalmazták egymást:
A gyanúsítottak egyik csoportja a család tagjait fejszével és karóval felfegyverkezve bántalmazta, melynek következtében közülük ketten metszett és hámhorzsolásos sérüléseket szenvedtek; a családtagok pedig karókkal és egy bozótvágó késsel (macsétával) támadtak a velük szemben állókra, akik közül az egyik férfi az alkarja eltört, míg társa könnyebb metszett és zúzott sérüléseket szenvedett el.
A gyanúsítottak kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, vagy riadalmat keltsen, így ellenük csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette valamint súlyos testi sértés bűntette miatt indult meg a büntetőeljárás.
A Balassagyarmati Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően mind az öt gyanúsított letartóztatását elrendelte a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának, valamint a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében.
A Járásbíróság végzése ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be, míg az ügyész a végzést tudomásul vette.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
