Hírek
2020. Június 30. 12:04, kedd |
Helyi
Forrás: police
Kábítószer-megelőzési program Szécsényben
Nógrád megyei középiskolás diákoknak szerveztek vetélkedőt a rendőrség bűnmegelőzési munkatársai.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával megvalósuló „Biztonság mindenhol mindenkor” elnevezésű bűnmegelőzési pályázat keretében drogprevenciós vetélkedőt szervezett középiskolás diákok részére.
Az eseményre 2020. június 26-án került sor – a Kábítószer-ellenes világnapon – Szécsényben, a Kubinyi Ferenc Múzeumban, illetve a múzeumkertben. A rendezvényt Bárnai Balázs rendőr őrnagy, a Szécsényi Rendőrkapitányság megbízott vezetője nyitotta meg, aki elmondta, hogy a rendőrség is elkötelezetten küzd a gyermekek egészséges életmódra nevelése mellett. Hangsúlyozta azt is, hogy a sport közösségteremtő, csapatszellemépítő, egészségre nevelő hatásánál fogva, egyike legkiemelkedőbb drogprevenciós lehetőségeinknek.
A program ismertetését követően, a Kyokushin karate edzés és bemutató után, a négyfős csapatok megkezdték az akadályok leküzdését, a feladványok megoldását. A feladatok összeállítása során a bűnmegelőzési alosztály munkatársai nagy hangsúlyt helyeztek a kábítószer-fogyasztás megelőzése szempontjából fontos készségek fejlesztésére, valamint arra, hogy a fiatalok elsajátítsák azokat a helyes viselkedésmódokat, amelyek a drog-fogyasztás elkerülésének alapjai. A vetélkedés amellett, hogy élményekben gazdag programot nyújtott a diákok számára az egészséges életmódhoz, a drogfogyasztás elkerüléséhez mutatott mintákat.
A résztvevő kilenc csapatból a versenyt a balassagyarmati SSZC Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola, és a szécsényi Páter Bárkányi János Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium diákjaiból álló csapat nyerte meg. A jó hangulatú vetélkedő valamennyi résztvevője ajándékokkal térhetett haza.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
