Hírek
2013. December 26. 19:13, csütörtök |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
Justin Beaber tönkretette rajongói karácsonyát
![Justin Beaber tönkretette rajongói karácsonyát](/external/image_cache/9/6/0/9607b90a49da057b832d1394e1b1a123.jpg)
Megerősítette, hogy visszavonul...
Az énekes sok rajongónak tette tönkre a karácsonyát bejelentésével, de legalább ugyanennyi embernek tette boldogabbá.
„Drága beliebereim, hivatalosan is visszavonulok. A média rengeteget csámcsog rajtam. Sokat hazudnak velem kapcsolatban, céljuk, hogy kudarcot valljak, de sose hagylak el titeket. Beliebernek lenni egy életstílus” – tweetelte pár órája a kanadai popsztár, aki karácsony napján beledöfte utolsó tőrét is rajongóiba, így tönkretéve a szent ünnepet.
Justin nemrég ugyanezt nyilatkozta, ám akkor sokan nem hitték el állítását, ugyanis az őt irányító menedzsment ezt mind cáfolta. Ám úgy látszik, Bieber mégis komolyan gondolta a dolgokat, hiszen öt év, öt stúdióalbum és megannyi polgárpukkasztó botrány után leteszi a lantot.
„Szeressétek egymást, bocsássatok meg a másiknak, ahogy Isten is megbocsátott nekünk Jézuson keresztül. Boldog karácsonyt, ÖRÖKKÉ ITT LESZEK!” – tette hozzá az énekes, akinek Journals című lemeze két napja jelent meg, december 19-én pedig publikálták Tyga legújabb videoklipjét a YouTube-on, melyben Justin is közreműködik.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 08:10, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve az erdélyi Beszterce-Naszód megyében
Emberre támadt egy medve hétfőn este Beszterce-Naszód megyében, a Sajónagyfalu (Mariselu) községhez tartozó Sajószentiván (Santioana) településen, a férfi a lábán és az ágyékán megsérült
2024. Július 22. 06:12, hétfő | Bulvár
Móra Ferenc
Móra Ferenc könyveit jó olvasni: az olvasó gyönyörködik, néha együtt izgul a hősökkel, közben mosolyog, bár érzi, hogy tragédiákról van szó. Az olvasó szívébe zárja az írót.
2024. Július 19. 08:11, péntek | Bulvár
Idén is megrendezik a kéklámpás járművek találkozóját az Aeroparkban
2024. Július 19. 07:12, péntek | Bulvár
Kiki és az Első Emelet
Ma 67 esztendős. 1957. július 19-én született Patkó Béla Kiki Máté Péter-díjas magyar énekes.