Hírek
2024. Június 05. 16:58, szerda |
Bulvár
Forrás: origo/web/zsuffa csaba
Jókai Anna
Jókai Anna, Kossuth-díjas, József Attila-, SZOT- és Pax-díjas, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett író-, és költőnő, 7 éve, 2017 junius 05-én hagyott itt bennünket. Ma rá emlékezünk.
2012-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, 2014 márciusban a Kossuth nagydíjat, a magyar állam által adományozható legmagasabb kitüntetést vehette át.

A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
2015-ben a Forbes őt választotta a 8. legbefolyásosabb magyar nőnek a kultúrában.
Pályafutását 1956-ban könyvelőként kezdte, majd népművelőként, művészeti előadóként, főkönyvelőként dolgozott, majd magyar-történelem szakos tanár volt.
1986-tól az Írószövetség alelnöke, majd elnökségi tagja volt, 1990 óta elnöke, valamint az Írók Szakszervezetének elnöke is volt rövid ideig. Három drámáját mutatták be. Műveiből: "4447", "Tartozik és követel", "A feladat", "Jákob lajtorjája", "Szegény Sudár Anna" (regények), "Kötél nélkül", "A reimsi angyal", "Jöjjön Lilliputba!" (novellák), "Mi ez az álom?", "A töve s a gallya" (esszék).
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 07:58, péntek | Bulvár
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: megérkeztek Veszprém környékére a Wisent műszaki vontatók
A bejegyzés alatt közzétett videójában a tárcavezető a neki jelentést tevő katonáktól azt kérte, hogy vigyázzanak egymásra és az eszközre.
2026. Január 03. 10:13, szombat | Bulvár
November 12-én érkezik a mozikba a Hogyan tudnék élni nélküled? című film második része
November 12-én érkezik a mozikba a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés romantikus vígjáték második része - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) szerdán az MTI-vel.
2025. December 29. 07:48, hétfő | Bulvár
Elhunyt Brigitte Bardot francia filmlegenda
Kilencvenegy évesen elhunyt Brigitte Bardot legendás francia filmszínésznő, az 1960-as évek női ikonja, az állatok lelkes védelmezője dél-franciaországi otthonában
2025. December 23. 08:59, kedd | Bulvár
Meghalt Chris Rea énekes, dalszerző
Életének 75. évében elhunyt Chris Rea brit énekes, dalszerző, gitáros, többek közt a The Road to Hell vagy a Driving Home For Christmas szerzője - közölte a családja hétfőn.
