Hírek
2012. November 05. 16:20, hétfő |
Helyi
Forrás: infonograd
Jöhet az ötödik
Egy lépéssel ismét közelebb került az X faktor döntőjéhez Oláh Gergő, aki a 4. hét akadályait is sikerrel vette, így hétvégén megint énekelhet majd.
A negyedik sikeres fellépésén van túl Gergő, aki most először kapott negatív kritikákat, főként mentorának, Geszti Péternek a dalválasztását bírálták, a többi mentor szerint ugyanis a Geszti által választott dal (The Script ft. will.i.am – Hall of fame) nem a legmegfelelőbb volt a fiú számára. Gergő előadását azonban, amely az este egyik legjobb produkciójának bizonyult a stúdióban ülő közönség hatalmas tapssal jutalmazta. Ahogyan az eddigiekben a szavazatok miatt ezúttal sem kellett aggódnia a fiatal versenyzőnek, magabiztosan, párbaj nélkül jutott tovább a tehetségkutató ötödik körébe, ezzel egyre közelebb került a műsor fináléjához is.
Ezen a héten újra megküzdenek egymással a versenyzők. Fontos tudni, a szavazás nem csak a döntő napján, szombaton, hanem egész héten zajlik. Gergőre kétféleképpen lehet voksolni, a 06 91334334-es telefonszám tárcsázásával és a 09-es kód megadásával vagy SMS-ben, a 1799-es számon a Gergő név elküldésével.
Fotó: RTL Klub
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
