Schmitt Pál köztársasági elnök – a kormányfő előterjesztésére – a Nagy Imre Érdemrend kitüntetést adományozta a hazafias helytállással példát mutató, a magyar függetlenséget szolgáló tevékenysége elismeréseként a Salgótarjánban élő Jecsmenik Andornak, aki az 1956-os forradalomban betöltött szerepe miatt 14 évet töltött börtönben. A kitüntetést Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter adta át a veterán szabadságharcosnak a Parlament Vadász termében.
1956. december 8-a: Salgótarján legtragikusabb napja. A tüntető tömegre leadott sortűz 131 halálos áldozatot követelt. Azon a napon tartóztatták le Jecsmenik Andort is, aki politikaiként elítéltként 14 évet töltött börtönben.
Jecsmenik Andor Salgótarjánban született 1926. augusztus 8-án, és 1956-ban vasesztergályosként dolgozott a Nógrádi Szénbányák nagybátonyi gépüzemében. A forradalom alatt a helyi munkástanács alelnökévé választották. A megyei tanács november 13-i visszafoglalása után társaival fegyveresen őrizte az épületet. November 14-én a beérkező szovjetek letartóztattak, és négy napig Gödöllőn tartották fogva. Így emlékezik a kritikus napokra:
- November 30-án szólt Beda József, hogy a megyei munkástanács ülését a rendőrség feloszlatta; menjünk fel Budapestre, tiltakozzunk a kormánynál! Egy autóval még aznap este útnak indultunk. December 1-jén előbb a vasutas székházban tartózkodó Nagybudapesti Munkástanácsot tájékoztattuk a történtekről. A Kossuth téren találkoztunk Cser Gyula nógrádi kormánybiztossal, aki nem volt hajlandó felkísérni bennünket a Parlamentbe. Végül Balogh Ignác, az Ikarus gyáriak elnöke sietett a segítségünkre. Kádár János az indiai külügyminiszterrel folytatott tárgyalásra hivatkozva kitért a találkozás elől. Egy miniszternek mondott ismeretlen személy fogadott bennünket. Beda felolvasta a nyolcpontos követelését, majd én adtam elő a három pontomat: a párt tisztítsa meg a sorait a kompromittált személyektől; a fegyveres üzemi őrségek, nemzetőrségek tagjait mi választhassuk ki rátermett, feddhetetlen emberekből; és ezen alakulatok tagjai nemzetiszínű karszalagot viseljenek. Majd kértem, hogy tekintettel a szombati napra, a kormány a válaszát hétfő reggelig közölje a rádióban. Mi a röplapokat már úgy fogalmaztuk meg, hogy nemleges válasz esetén hétfőn reggel a megyében általános sztrájk kezdődik. Végül Kádárék nem válaszoltak, és a sztrájk elindult.
- A következő napokban felgyorsultak az események, amelyek a december 8-i tragédiához vezettek…
- Az orosz és a magyar vezetésben is voltak olyan józanabb személyek, akik hajlottak a köznyugalmat szolgáló megegyezésre. Így jött létre a december 6-i megbeszélés a nagybátonyi bányaigazgatósági épületben. A feszült légkörű tárgyalás azonban megszakadt, és a folytatást december 8-ra tűzték ki a megyei tanács épületébe. A fáradtságom, az orosz fogság és a kilátástalannak tűnő megoldási kísérletek arra késztettek, hogy lemondjak az üzemi és megyei tisztségekről, de társaim ezt nem fogadták el. Szabó Ervin, a megyei munkástanács elnöke közölte, hogy december 8-án választhatok: vagy elmegyek a salgótarjáni ülésre, vagy felutazom az Országos Munkástanács értekezletére. A fővárosi utat választottam. Az Építők székházában tanácskoztunk, amikor belépett Rácz Sándor elnök, és elmondta: most jött a Parlamentből, ahol Marosán György közölte, hogy mától fogva nem tárgyalnak, hanem lőnek. Nem sokkal később berohant Szekeres titkár, azzal, hogy Tarjánban baj van! Ott szereztünk tudomást a véres sortűzről. Mondták, hogy ne menjünk haza, ők átdobnak bennünket a határon, de Steigerwald Ottó, a megyei munkástanács elnökhelyettese mégis hazacsalt, és este letartóztattak.
- Mi történt a lefogása után?
- Bevittek a megyei rendőrkapitányságra, ahol Salupin orosz parancsnok, Ladvánszky Károly rendőr altábornagy és Házi Sándor vezérőrnagy megkérdezték, hajlandó vagyok-e 10 perces beszédet mondani a tarjáni rádióban, a nép megnyugtatására. Azt feleltem, csak akkor, ha én fogalmazom meg a beszédet. Ekkor Házi ordítani kezdett, hogy akkor majd másként beszélünk. A fogdában Ferencz István mellé ültettek, aki állítólag eldobta a sortüzet kiváltó hanggránátot. A pufajkások agyon akartak verni bennünket, de a rendőrök nem hagyták. A kihallgatáson az oroszok is megjelentek. Azt mondták, ránk vigyáznak, mert az acélgyári Hadady Rudolfot és Hargitai Lajost a pufajkások kivégezték. Végül lezajlott a per, és 12 évi börtönre ítéltek. Az 1963-as közkegyelemből kizártak, és csak háromszori éhségsztrájk után helyeztek feltételesen szabadlábra. 1966-ban írt versem – Ne álmodj, nép! – miatt újabb két év börtönre ítéltek, de az előző büntetéséből hátra lévő öt év öt hónapot is le kellett töltenem. Így összesen két részletben 14 évet és egy hónapot „ültem” börtönben.
Jecsmenik Andort csak 1973. augusztus 4-én engedték szabadon. Ítéletét a Legfelsőbb Bíróság 1990-ben semmissé nyilvánította. A rendszerváltás után a régi emlékművek megrongálásáért többször is előállították a rendőrök. Verseskötete – A szabadság gondolata – 2003-ban látott napvilágot. Ne álmodj, nép! c. versét a Dongó együttes megzenésítette. Az egykori forradalmár – aki jelenleg is Salgótarjánban, Forgách-bányatelepen lakik – az 50. évforduló alkalmából átvehette Nógrád megye Önzetlenség-díját, most pedig magas állami kitüntetéssel ismerték el a helytállását.