Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2018. Május 25. 10:43, péntek | Helyi
Forrás: police

Játszva Látszódj - pályázat Nógrád megyében

Játszva Látszódj - pályázat Nógrád megyében

A program győztese egy mobil KRESZ parkkal is gazdagodott.

A Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság az elmúlt évek sikerei alapján 2017. évben is meghirdette a „Játszva Látszódj” elnevezésű programját. A versenyt a megye általános iskolásai számára írták ki, melynek célja az volt, hogy játékos formában hívja fel a gyermekek figyelmét a biztonságos közlekedés szabályaira, ezen belül is a láthatóság fontosságára. A gyermekek feladata az volt, hogy kreativitásukat kihasználva olyan új megoldásokat találjanak, melyek segítségével az őszi és téli hónapokban is láthatóvá tudják magukat tenni a járművezetők számára. A szakemberek a program alapján hívták fel az iskolások figyelmét arra, hogy milyen fontos a szabályos közlekedés, mert így megelőzhetőek a korosztályukat érintő balesetek.

A beérkezett több tucat pályamű közül a Mocsáry Antal Általános Iskola Karancsaljai Tagintézmény 3. osztályos tanulóinak az anyaga bizonyult a legjobbnak, akik az elmúlt évben már részt vehettek az első helyért járó osztálykiránduláson, és a napokban pedig átvehették a nyerteseknek járó mobil KRESZ parkot.

A Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is folytatja programját, melybe még több iskolát szeretnének bevonni.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.