Ian Lancester Fleming 1908 május 28-án született Londonban, gazdag arisztokrata bankárcsalád sarjaként. Mivel apja azt akarta, hogy Ian a családi bankot vigye tovább, ezért az előkelő Eton College-be íratták be.

Az iskolában aztán hamar felfigyeltek szellemi és fizikai képességeire. A tanulásnál azonban jobban érdekelte a sport, a lányok és az írás, első novellái a helyi iskolaújságban jelentek meg.

Mivel imádott utazni és szerette az előkelő társaságot, diplomáciai karrierre vágyott, azonban nem sikerült letennie a diplomatavizsgát. Végül a Reuters hírügynökség tudósítója lett.

A nagy lehetőséget végül a közelgő második világháború hozta meg Fleming számára, ugyanis megtudta hogy, John Godfrey altengernagy, a Brit Haditengerészet hírszerzési osztályának vezetője épp segítséget keres maga mellé.

Fleming terve végül sikerült, ugyanis felkeltette az altengernagy érdeklődését és így 1939 májusában 17F kódnévvel Godfrey személyi asszisztenseként kezdett dolgozni.

Habár főként az íróasztal mellől dolgozott, alaposan kivette a részét a háború alatti brit katonai hírszerzés munkájából, ugyanis felismerte, hogy fantáziájára és kreativitására nagy szükség van ebben a munkakörben.

Fleming egyik legőrültebb, mégis működő ötlete a Vagdalthús hadművelet névre keresztelt nagyszabású átverés volt. 1943-ban a britek szerették volna, hogy a német vezérkar azt higgye, a szövetséges haderők Szicília helyett Görögországban fognak partra szállni. Ezt sikerült is megvalósítaniuk.

Fleming terve szerint az elhárítás emberei egy londoni halottasházból megszerezték egy öngyilkosságot elkövetett férfi holttestét. A hullát brit haditengerészeti tisztnek öltöztették, hamis személyi iratokkal, személyes tárgyakkal és „titkos dokumentumokkal” Dél-Spanyolország partjainál bedobták a tengerbe. A csali holttestet meg is találták a németek, aminek hatására át is vezényeltek közel százezer katonát a görög partokhoz, pont ahogy azt a britek szerették volna.

Fleming számos más ötletet is kitalált, ő dolgozta ki például Gibraltár védelmének tervét. 30AU (assault unit – támadó egység) néven titkos kommandós egységet szervezett, amelynek tagjai Európa-szerte különleges hírszerzési és harcászati feladatokat láttak el. Később az egység és speciálisan képzett tagjai is hozzájárultak James Bond alakjának megalkotásához.

Ezután London nyüzsgése elől Jamaicában vásárolt birtokára menekült. Egy ilyen vakációja során kezdett neki 1952-ben az első kémtörténetének, a Casino Royale megírásának. Az inspirációt mi más is adhatta volna a történethez, mint saját élményei, tapasztalatai, amelyeket a hírszerzésnél eltöltött évei alatt szerzett.

Magát a főhőst, a 007-es kódnévvel ellátott James Bondot, a brit titkosszolgálat egyik legjobban kiképzett ügynökét is többek között saját magáról mintázta, hiszen a hasonlóság nagyon is feltűnő Bond és Fleming között, az előkelő származás, az etoni iskola, a sárm és elegancia, a szép nők szeretete.

De hogy miért is lett épp James Bond Fleming karakterének, hasonmásának neve? Erre a kérdésre az író egyik barátja is kíváncsi volt, ezért egy koktélozás közben fel is tette a nagy kérdést: „De hogy találtad ki ezt az unalmas nevet? Ezzel akár John is lehetne Bond!”

Nem volt könnyű feladat – jött a válasz Flemingtől az anekdota szerint. „ Egyfajta titokzatos férfit láttam magam előtt, aki, ha felfedezett egy csalást vagy bűnözést, addig ment az elkövető után, míg el nem nyerte a büntetését és ezt folytatta…

Ezért a lehető legunalmasabb nevet kerestem, hogy a főszereplőm pontosan jellemezze Bond titokban végzett munkáját, ami egyfajta emberi fegyverként betöltött szerep lett volna. A könyvespolcomon fedeztem fel egy madarakról szóló könyvet, a szerzője James Bond volt. Úgy véltem, hogy ez egy tökéletes név – unalmas és tömör”.

Fleming már a kezdetektől úgy vélte hőse nemcsak a könyvek sora közt állna helyt, hanem a mozivásznon is. Azonban a filmes szakma sokáig egyáltalán nem érdeklődött a 007-es ügynök történeteiért. Bár a Casino Royale-ból már 1954-ben tévéjáték-adaptáció készült a tengerentúlon, a Climax! című sorozat epizódjaként, az igazi siker sokáig váratott magára. Ugyanis ebben az epizódban is számos helyen csorbult az eredeti történet, ráadásul a főhős, Jimmy Bond figuráját brit kémből amerikai CIA-ügynökké változtatták a készítők.

Az áttörést végül az 1961-as év hozta meg, ekkor Albert R. Broccoli amerikai és Harry Saltzman kanadai producereknek sikerült megvásárolniuk Flemingtől az adaptációs jogokat. Az írónak kezdetben nem igazán tetszett, hogy a producerek egy ismeretlen skót színészre, Sean Conneryre bízták a főhős megformálását, ugyanis Fleming eléggé eltérő figurának látta a könyvbeli karakterhez képest. Az első Bond-mozi, az 1962-es Dr. No sikerét látva azonban Fleming megváltoztatta a véleményét: annyira tetszett neki Connery alakítása, hogy a következő regényeiben Bondot skót felmenőkkel ruházta fel.

A viszonylag szerényebb költségvetésből készült Dr. No egy csapásra világsikert aratott, és nemcsak Conneryt tette sztárrá, de James Bond alakját is örökre ismertté tette.

Az 1963-ban mozikba került Oroszországból szeretettel filmben maga Fleming is feltűnik egy rövid epizódban, azonban a harmadik Bond film, a Goldfinger bemutatóját már nem érhette meg. A kamaszkora óta láncdohányos, az itallal közeli barátságot ápoló író 1964. augusztus 12-én hajnalban váratlan szívrohamban vesztette életét.

Utolsó három könyvét posztumusz adták ki. Fleming halála nem tört meg a Bond-filmek sikerének sorozatát, hiszen idén mutatták be a 25. filmet Nincs idő meghalni címmel.

SALGÓTARJÁNIAK ÉS NÓGRÁD VÁRMEGYEIEK KÖZÖSSÉGE 😃
ADJUNK minél többet, minél TÖBBEKNEK!
Csatlakozzon olvasóinkhoz! Reklám és politikamentesen adjuk a híreket - InfoNógrád híroldal csoport
CSOPORT:
https://www.facebook.com/groups/infonograd
HÍROLDAL:
https://www.infonograd.hu
TikTok:
https://www.tiktok.com/@infonograd
Threads:
https://www.threads.net/@infonograd_hiroldal
Insta:
https://www.instagram.com/infonograd_hiroldal
. . . . . . . . . . . . . . . . . .
#InfoNógrád #hírek #hírcsatorna #érdekességek #események #videók #programok #online #Salgótarján #Nógrádvármegye
. . . . . . . . . .