Hírek
2013. Február 15. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: mno.hu
Ívek diadala – galérián tündököl a McLaren P1
![Ívek diadala – galérián tündököl a McLaren P1](/external/image_cache/7/0/3/7036d439f3508cdfc6b11a03947821a0.jpg)
A McLaren hivatalosan is közölte, hogy a Genfi Autószalonon nagy debütálásra készülnek. Ezt megerősítendő, közzétette az első képgalériát érkező szuperautójáról, a P1-ről, amely az MP4-12C után ténylegesen az F1 által kijelölt, túlzásokba kapó útvonalon halad tovább.
Immár a sorozatgyártásra kész autó belső terébe is bepillanthatunk, ahol ezúttal 3 helyett 2 ülést találunk, amelyet végletekig letisztult műszerfal körít. A teljesen szénszálas külsőhöz jól igazodik a beltér is, amelynek digitális műszerfala mellett alig néhány kapcsoló ragadhatja meg a figyelmünket. Nem csoda, hogy a sallangok nem kerülnek elő, ugyanis a gyáriak szerint a P1 a vezetési élmények terén szeretne maradandót alkotni úgy, hogy közben pályaautós kvalitásokat tud felmutatni. Ebben az aerodinamika lesz az egyik nagy fegyvere: a szinte már kötelező „hangulatválasztó” kapcsoló Race, azaz verseny állásában az adaptív légterelők optimálisabb pozícióba húzódnak, még jobban az aszfalthoz tapasztva a P1-et. Mondanunk sem kell, hogy ez is a Forma–1-re hajaz, ahogy például a zöld, vörös, majd kék fénydiódákkal működő váltási segédlet is.
Nagyon gyorsan történnek az események a McLarenben
Márpedig nem árt a segítség és a figyelem összpontosítása, a csúcs McLarenben ugyanis nagyon gyorsan történnek az események. Erről nemcsak egy bődületes teljesítményű motor, hanem a súlycsökkentés radikális mértéke is gondoskodik. A lehető legkönnyebb anyagokból készülő modell vázát is a szénszál adja, és szinte mindenhol csak a nemes műanyaggal találkozhatunk. Olyannyira a tömegfaragás megszállottai voltak a tervezők, hogy a karbon lakkozásától is eltekintettek – ez nem csak természetesebb felületet ad, de minden egyes autó tömegén 1,5 kilogrammot farag. Így már nem is csoda, hogy lábszőnyeget csak opcionálisan rendelhetünk a modellhez, de azért automata klíma, navigációs rendszer és egy Meridian csúcs audiorendszer belefért az alapfelszereltségek közé. A luxusban való dagonyázás tömegnövelő bűnéért az ülések vezekelnek: az állítható kagylóülések darabja mindössze 10,5 kilogrammot nyom.
Milyen erős is lesz pontosan a P1?
A többi részletről továbbra is kitartóan hallgat a gyártó, de a belső információk kiszivárgását így sem tudják apasztani. Már az sem titok, hogy a csúcsmodellből 500 darab készül, egyenként 1,2 millió eurós árcédulával, amellyel a hamarosan érkező új csúcs-Ferrari és a Porsche 918 Spyder mellett a szegmens kimondottan erőteljes intenzitásáról gondoskodik. Ahogy az olasz és a német konkurensek, úgy a britek ragadozója is elektromos segítséget kaphat: egyes információk szerint az F1-ből ismerős KERS rendszer további 150 lóerővel toldja meg a teljesítményt.
A hírek az MP4-12C-ben használt 3,8 literes, kétturbós V8-as erőteljesen továbbfejlesztett verzióját jelölik meg fő erőforrásként. A kiinduló motor 626 lóerőt szorított ki magából 7000-es csúcsfordulattal, míg a képek tanúsága szerint ezúttal közel 9000-ig forgatható lesz a V8. Ez pedig tökéletesen alátámaszthatja a 800 lóerőről szóló pletykákat.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 10. 09:34, szombat | Belföld
Másodfokú hőségriasztás lép életbe vasárnaptól
Másodfokú hőségriasztás lép életbe az ország egész területén vasárnaptól péntek éjfélig
2024. Augusztus 10. 09:27, szombat | Belföld
Mol: az utóbbi években jelentősen nőtt a Magyarországon előállított bioüzemanyagok mennyisége
Már évi több mint 200 ezer tonna bioüzemanyag előállítására képes a Mol résztulajdonában álló Rossi Biofuel Zrt. - közölte a Mol az MTI-vel.
2024. Augusztus 09. 16:45, péntek | Belföld
Így készült az idei Szent István-napi kenyér
A hagyomány és a megújítás kovászából sült az idei Szent István-napi kenyér és Innovatív kenyér, amelyeket a Szent István Nap helyszínein is megkóstolhatnak a látogatók.
2024. Augusztus 09. 08:08, péntek | Belföld
KSH: júliusban 4,1 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest
2024. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).