Hírek
2026. Március 10. 10:00, kedd |
Külföld
Forrás: MTI
Iráni konfliktus - Donald Trump: az iráni katonai konfliktus "nagyon hamar" véget érhet
Donald Trump szerint az iráni katonai konfliktus \"nagyon hamar\" véget érhet - az amerikai elnök Floridában tartott sajtótájékoztatóján értékelte közel-keleti fejleményeket helyi idő szerint hétfőn este.
Az elnök hangsúlyozta, hogy Irán elveszített "mindent, amivel rendelkezett", ide értve a vezetését.
Kifejtette, hogy az iráni haderőt megfosztották tengeri képességeitől, valamint a drón- és rakétaállományának nagy részét is elveszítette.
Megfogalmazása szerint a hadműveletben eddig elért eredményeket korábban "egy hónap alatt" sem tartotta megvalósíthatónak.
Közölte, az Iránt érintő lépések célja, hogy hosszú távon megfosszák attól a képességétől, hogy fegyvereivel az Egyesült Államokat, illetve szövetségeseit, valamint a szomszédos országokat fenyegethesse.
Donald Trump csalódottságának adott hangot Irán új vezetőjének személyét, Modzstaba Hameneit illetően, akivel - véleménye szerint - az iráni politika iránya nem változhat meg.
A kőolaj árának stabilizálása érdekében kilátásba helyezte, hogy az Egyesült Államok átmeneti időre felold bizonyos szankciókat, valamint megismételte, hogy a Hormuzi-szoroson a szállítások újraindulása érdekében az Egyesült Államok "politikai kockázatbiztosítást" nyújt az áthaladó szállítmányokra.
Donald Trump megerősítette, hogy hétfőn telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akivel szót váltottak az ukrajnai háborúról, valamint a közel-keleti helyzetről. Az egyeztetést az amerikai elnök nagyon jónak értékelte, és hozzátette, hogy az orosz államfő konstruktívnak mutatkozott, hogy segítséget nyújtson az iráni konfliktus lezárásában.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Szeptember 07. 13:00, hétfő | Külföld
Exit poll: az AfD kaphatja a legtöbb szavazatot Szász-Anhaltban
2026. Szeptember 07. 06:00, hétfő | Külföld
Financial Times: rekordmélységbe süllyedt Donald Trump támogatottsága
A Financial Times vasárnap ismertetett friss felmérése szerint rekordmélységbe süllyedt Donald Trump amerikai elnök támogatottsága.
2026. Szeptember 06. 14:00, vasárnap | Külföld
A szerb elnök kormányfőként folytatná pályafutását
2026. Szeptember 05. 14:00, szombat | Külföld
Orosz hírszerző főnök: reális egy nagyszabású eurázsiai konfliktus kialakulása
Teljesen reális egy egész Eurázsia területére kiterjedő, nagyszabású konfliktus kialakulásának kockázata
