Hírek
2014. Június 13. 13:30, péntek |
Helyi
Forrás: infonograd
Informatikai eszközökkel csalt áfát a Nógrád megyei bűnszervezet
Több mint százmillió forint kárt okozott az államnak egy informatikai eszközök kereskedelmével foglalkozó Nógrád megyei bűnszervezet. A termékeket Pest megyei üzletekben árulták.
A Nógrád megyei elkövetői kör informatikai eszközök kereskedelmével foglalkozó gazdasági társaságokat működtetett. A számítástechnikai eszközöket papíron Szlovákiából Csehországba fiktív cégnek értékesítették, majd onnan magyar cégláncolat közbeiktatásával végül Pest megyei számítástechnikai boltoknak adták tovább. A valóságban az áru a szlovákiai nagykereskedésekből közvetlenül a boltokba került.
Az akcióban egyszerre negyven helyszínen, száz pénzügyi nyomozó, adórevizor és pénzügyőr járőr dolgozott. Tizenkét millió forint készpénzt, hetvenkét millió forint értékben nagy értékű gépkocsikat, ingatlanokat foglaltak le, és zárolták a gyanúsítottak bankszámláit.
Az egyik házkutatás során az ott lakó - egyébként az ügyben nem gyanúsított - férfinél a pénzügyi nyomozók több mint öt millió forint készpénzt, illetve nagy értékű elektronikai- és bútorberendezéseket találtak. Ezeket korábbi adótartozására tekintettel az adóigazgatóság munkatársai lefoglalták, a pénzt pedig befizették a NAV számlájára.
Az ügyben költségvetési csalás miatt hat embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük három férfi előzetes letartóztatásban, egy nő házi őrizetben van.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
