Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2016. Augusztus 23. 13:30, kedd | Helyi
Forrás: infonógrád.hu

Indul az évad a Zenthe Ferenc Színházban

Indul az évad a Zenthe Ferenc Színházban

Társulati ülésen értékelte a 2015/2016-os évadot, s harangozta be a szeptemberben indulót a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház.

Elhangzott: a tájelőadásokkal együtt már több mint 130 estén kínálnak színvonalas színházi eseményt, s új bérleteik, rendszeres salgótarjáni programjaik révén a meglévő mellett újabb közönséget szeretnének megszólítani.

A salgótarjáni Stécé Kávéházban Simon Lajos igazgató köszöntötte a társulat régebbi és újabb tagjait, majd Dániel Zoltán, a város alpolgármestere szólt elismerően a társulat eddigi munkájáról, s arról, hogy az önkormányzat anyagi lehetőségeihez mérten továbbra is a színház ügye mellett áll.

Simon Lajos elmondta: októberben a Black Comedy című bohózatot, november végén az A kör négyszögesítése című vígjátékot, az új esztendő első napjaiban a Fazekas Mihály művén alapuló, Schwajda György által átdolgozott Ludas Matyi mesejátékot állítják színpadra, s 2017-ben további két premiert jegyeznek majd: Heltai Jenő A tündérlaki lányok-ját márciusban, Tracy Letts Augusztus Oklahomában című fekete komédiát májusban.

Susán Ferenc színházmenedzser, rendező örömmel újságolta, hogy a társulatból mindenki szerződést kapott az új évadra is, sőt, a márciusban egy főre tervezett bővülést alaposan túllépték: rajta és Molnár Ernőn kívül rendezni fog Halasi Imre, Csizmadia Tibor és az egyetemista Tarnóczi Jakab, míg színészfronton Vándor Éva, Baksa Imre, Rácz János, a szintén egyetemista Krausz Gergő lesz új arc, míg újra a színpadon láthatjuk a városi ösztöndíjas Mikecz Estillát és a Budapestről visszatérő Kadlót Zsófiát.


Dramaturgként mutatkozik be Nagy Mihály, a tavaly debütáló Bobor Ágnes mellett pedig Dabóczi Noémi is megcsillogtathatja díszlettervezői képességeit, s Verebélyi Zsolt révén ügyelővel is bővül a háttércsapat.
A Zenthe társulata szeptember 8-án a Thália Színháznál vendégeskedik a vidéki színházak fesztiválján, ami hatalmas elismerés a színház és a Hazatérés alkotóinak is.


Két új bérletsorozat indul ősszel, a salgótarjáni születésű, Kossuth- és Liszt-díjas operaénekesnő, Komlóssy Erzsébet nevét egy operett- és zenés-táncos sorozat viseli, míg a kuriózumként kínált Nemzet Színészei Bérletben Almási Éva, Andorai Péter, Bodrogi Gyula, Cserhalmi György, Haumann Péter, Molnár Piroska, Szacsvay László, Tordy Géza és Törőcsik Mari szerepel egy-egy előadói esten.
Mint Simon Lajos igazgató elmondta, több neves színházzal is partnerkapcsolatot épít ki a Zenthe, így az egri Gárdonyival, a budapesti József Attilával, a komáromi Jókaival, a dunaújvárosi Bartókkal és a Nemzeti Színházzal, amely ez év szeptember 20-án lép fel Salgótarjánban, a salgótarjáni társulat pedig ötödik születésnapját ünnepelheti tavasszal a Nemzetiben.

Szerdánként mostantól mindenkit vár a Zenthe Szalon - ezt már Sándor Zoltán művészeti vezető jelentette be, kiemelve: a hét első szerdáján felolvasó színházba invitálják az érdeklődőket, a második szerda a szóló kamara előadásoké lesz, a harmadikon az idén tíz éves Szerdatársaság irodalmi kávéház nyitja kapuit, a negyediken pedig a Nemzet Színészeit fogadják.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 08:00, szombat | Helyi

Hétvégén is jó idő lesz, csak néhol lehet zápor.

Eleinte napos idő várható, később gomolyfelhők képződnek, illetve délután észak-északnyugat felől a fátyolfelhőzet is megnövekszik.

2024. Május 10. 09:19, péntek | Helyi

3. szakasz (Kazincbarcika - Gyöngyös-Kékestető, 183 km)

Rajt: 2024. május 10. (péntek) 11:45, Kazincbarcika, Városháza. Befutó: 16:30, Gyöngyös-Kékestető.

2024. Május 10. 09:00, péntek | Helyi

Pofátlan(tan)ítás Salgótarjánban!

Az érintett útszakaszon nem ő volt az első járművezető, aki így közlekedett és felháborodást váltott ki az arra haladó, szabályosan haladó sofőrökből.

2024. Május 10. 08:00, péntek | Helyi

Kellemes májusi idő.

Országszerte sok napsütésre számíthatunk, az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből csak elszórtan alakulhat ki egy-egy futó zápor.