Hírek
2014. Január 11. 13:00, szombat |
Helyi
Forrás: infonograd
Indul a Tolnay Klári-emlékév
Egész éves programsorozattal emlékeznek meg a nohorai származású Tolnay Klári születésének századik évfordulójáról.
A kétszeres Kossuth-díjas színművész alakját kiállításokkal, filmvetítésekkel, beszélgetésekkel, konferenciával és centenáriumi gálaműsorral idézik meg.
Góg Laura, a Tolnay Klári 2014 Centenáriumi Emlékév főszervezője az eseménysorozatot beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: az emlékév hivatalos megnyitóját január 23-án tartják az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A rendezvénysorozatot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az emlékév fővédnöke nyitja meg, és bemutatják a Tiszavirág című 1938-as Tolnay Klári-filmet is, amelynek különlegessége, hogy a felújított filmet a színésznő közvetlenül a halála előtt utószinkronizálta.
Mint kiemelte, az emlékév célja, hogy minél többen megismerjék vagy újra felfedezzék Tolnay Klárit, hogy az emberek közelebb kerüljenek hozzá.
Az emlékév neves művészek és közintézmények - köztük a Madách Színház, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet, az Uránia Nemzeti Filmszínház - együttműködésében valósul meg. A több mint 50, fővárosi, vidéki és határon túli rendezvényt felvonultató programsorozat eseményei közül a főszervező a megnyitó mellett a július 17-i születésnapi gálaműsort és az őszi színháztörténeti konferenciát emelte ki.
Mint mondta, a kisebb rendezvényeket is fontosnak tartja, mivel egy beszélgetés, egy irodalmi műsor bensőséges légkör megteremtésére ad lehetőséget. Példaként említette azt a február 2-i beszélgetést, amelyen Sunyovszky Sylvia, a Tolnay-emlékév háziasszonya a Tolnay Klárival való közös játékról, személyes élményeiről és az emlékév célkitűzéseiről beszél.
Kiemelte, hogy az Urániában minden hónapban levetítik a színésznő egy-egy filmjét, ezeket az alkalmakat kerekasztal-beszélgetések előzik meg az alkotótársakkal, a szakma képviselőivel.
A szervező kitért arra, hogy új produkciók is születnek az emlékév keretében. Beszélt Für Anikónak a Rózsavölgyi Szalonban őszre tervezett estjéről és a Hot Jazz Band Tolnay Klári emlékére készülő új produkciójáról.
Góg Laura kiemelte: a színházak éjszakáján programokat terveznek a Madách Színházban és a Vígszínházban, a múzeumok éjszakáján pedig az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárában és a Rádió- és Televíziótörténeti Múzeumban nyílik kiállítás. Az Örkény Színház őszi évadnyitó rendezvényén az emlékévre készülő műsorral és vetítéssel idézik fel Tolnay Klári alakját, október 23-án pedig utolsó színpadi fellépésére emlékeznek.
A Múzeum Kávéházban Márai Sándorral való kapcsolatát idézik fel, Debrecenben pedig kedvenc partnerével, Mensáros Lászlóval együtt emlékeznek meg a művészről. Tolnay 100 címmel beszélgetéssorozatot szerveznek, ennek részeként Filozófia és spiritualizmus - Hamvas Béla és Tolnay Klári címmel Müller Péter estjén vehetnek részt az érdeklődők. Október 27-én Tolnay Klári halálára emlékeznek sírjánál a Farkasréti temetőben, a záróünnepséget pedig decemberben tartják az Urániában.
Góg Laura, aki a Tolnay Klári szerepei színpadon és filmen című színháztörténeti adattár szerzője is egyben, elmondta, hogy centenáriumi Tolnay-kötete is megjelenik a Helikon Kiadó gondozásában.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
