Városlista
2026. április 25, szombat - Márk

Hírek

2013. Március 25. 12:00, hétfő | Helyi
Forrás: infonograd

Indul a kazánprogram Nógrádban

Indul a kazánprogram Nógrádban

Huszonöt Nógrád megyei település csatlakozott a Belügyminisztérium úgynevezett kazánprogramjához.

A fejlesztés keretében 37 biomassza üzemelésű kazánt telepítenek majd megyénkben, a megújuló energiát hasznosító kazánok óvodákban, művelődési házakban, polgármesteri hivatalokban, önkormányzati intézményekben, egészségügyi intézményekben, egy bölcsődében és egy falusi sportcsarnokban váltják ki az elavult fűtési rendszert idén júniusig. A kazánprogram első üteméhez 13 megye, 27 kistérségének 82 települése csatlakozott, és 109 önkormányzati közintézmény vett részt benne. A Nógrád megyei teleülések a kazán 2.0 programban vehetnek részt. A legtöbb beépítés a balassagyarmati kistérségben lesz, ott 15 intézményben fűtenek majd a gazdaságosabb technológiával. Emellett a szécsényi kistérségből kilenc, a rétságiból hat, a pásztóból négy, a salgótarjániból kettő, a bátonyterenyei kistérségből pedig egy önkormányzati intézményt fűt majd biokazán. A program amellett, hogy az önkormányzatoknak mintegy 25 százalékos megtakarítást jelent, a kazángyártó kis- és középvállalatokat is támogatja, ráadásul Nógrád megyében 50 közmunkást is foglalkoztatnak majd a kazánok és aprítógépek mellé.

Forrás: radiofocus.hu

Címkék: kazán

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi

VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...

Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.