Hírek
2024. Június 01. 08:40, szombat |
Helyi
Forrás: MTI-BAHART TIHANY
Indul a balatoni hajózási előszezon.
![Indul a balatoni hajózási előszezon.](/external/image_cache/b/5/e/b5e9c220d3c17d05caca2bb5035135ac.jpg)
A balatoni hajózási előszezon június 1-jén kezdődik és július 5-ig tart, hétvégenként már minden kikötőből indulnak járatok, a kiemeltekből hétköznapokon is tájékoztatta a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart)
A közlemény szerint a több mint hatmilliárd forintos hazai támogatásból megvalósult flottabővítésnek köszönhetően az előszezonban gyakrabban közlekedhetnek a hajójáratok. Naponta indulnak menetrend szerinti hajók Badacsonyból, Balatonföldvárról, Balatonfüredről, Fonyódról, Siófokról, Tihanyból és Tihanyrévből.
Az előszezonban Fonyód és Badacsony között mindkét irányból napi 9 hajót indít a Bahart, míg Siófok és az északi part települései között hétfőtől csütörtökig irányonként 7, pénteken és hétvégén pedig irányonként 9 járat áll az utasok rendelkezésére.
Az északi és déli part között átkelő járatokon nagy kerékpáros kapacitású hajók teljesítenek szolgálatot. A kerékpáros turizmust a kikötőkbe tett extra kerékpártárolókkal is segítik. Sétahajókat 8 kikötőből indít a társaság az előszezonban.
Bővült a kedvezmények köre az idei szezonban. Balatonboglár és Révfülöp között 25 százalékkal olcsóbb a retúrjegy annak, aki körutat tesz kiszállás nélkül. A menetrendi hajókon ismert kedvezményes családi jegytípust kiterjesztik a séta- és gyerekhajós programokra is. A fogyatékkal élők a kompok mellett ezentúl már a személyhajókon is díjmentesen utazhatnak.
A hajózási társaság beszámolt arról is, hogy kiemelkedő volt a forgalom a májusi ünnepnapokon a járatain. Május elsején közel 9 ezren utaztak komppal, és 9800-an menetrendi hajókkal. A pünkösdi hosszú hétvégén a kompok 14 500 utast, több mint 3500 gépjárművet, és rekordszámú, mintegy 2900 kerékpárt szállítottak. A menetrendi járatokra közel 7900-an, sétahajókra közel 2300-an szálltak fel. A biciklisek között a legnépszerűbbnek a Fonyód-Badacsony közötti járat bizonyult, amelyen az ünnepi hétvégén 1250 kerékpáros utazott.
A kompok június 20-ig Szántód felől 7.00-21.00 óra között, Tihany felől 7.15 és 21.15 óra között indulnak félóránként, nagy forgalom esetén pedig folyamatosan járnak - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 14:21, kedd | Helyi
Tombolt, lopott, bálba mégsem jutott!
Jármű önkényes elvétele, garázdaság, rongálás és lopás miatt is felelnie kell annak a rimóci lakosnak, akit a napokban fogtak el és vettek őrizetbe a szécsényi rendőrök.
2024. Július 16. 11:00, kedd | Helyi
Legyél te is iskolaőr!
Várjuk a jelentkezőket Nógrád vármegyében.
2024. Július 16. 10:58, kedd | Helyi
A LEGJOBB ÖT TV bemondó - Ön melyiküket kedvelte a legjobban?
5 magyar TV bemondó, akiket szívesen látnánk ma is a képernyőn. Ma már nincsenek tv bemondók, legalábbis a szó klasszikus értelmében. A televíziózás hőskorából hoztunk 5 legendát,
2024. Július 16. 09:19, kedd | Helyi
Az MVM Mobiliti átadta első nagy teljesítményű töltőállomását.
Az MVM Mobiliti Törökbálinton átadta első 600 kilowatt összteljesítményű töltőállomását, amelyet európai uniós támogatásból valósított meg - közölte az ország legnagyobb e-töltő-hálózatát működtető MVM Mobiliti Kft.