Hírek
2016. Március 21. 08:42, hétfő |
Külföld
Forrás: mti
Illegális bevándorlás: megkezdődött a görög szigetek felé tartó csempészhajók visszafordítása
Törökország az Európai Unióval kötött megállapodásnak megfelelően megkezdte a görög szigetek felé tartó csempészhajók visszafordítását -
mondta Hóvári János történész, turkológus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn. A szakértő szerint a következő fél évben derül ki, hogy hatásosan végzi-e a török parti őrség a munkáját. Véleménye szerint korábban azért nem fékezték meg a migrációs áradatot, mert így akarták befolyásolni az EU-val folytatandó tárgyalásokat.
Hóvári János hozzátette: a görögök sem tettek semmit az embercsempészet megállításáért, a migránsok szállításának felszámolása ezért komoly feladat.
Közlése szerint jelenleg is 3 millió szíriai menekült tartózkodik Törökországban, többségük a szír határ mentén, arra várva, hogy hazatérhessenek.
Akik Európába akarnak továbbmenni, azok közül 72 ezer embert fogad be az unió, nyilván kiválogatják majd a képzetteket - mondta Hóvári János.
Vasárnap lépett életbe a török-EU megállapodás, amelynek értelmében Törökország visszafogadja a területéről Görögországba érkező menekülteket, cserébe pedig 6 milliárd euró hozzájárulást kap az EU-tól a menekültek ellátáshoz, és az EU befogad ugyanannyi szíriai menekültet, ahány a megállapodás életbe lépésétől számítva illegálisan átkel a görög-török uniós külső határon.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 18:21, szerda | Külföld
Merénylet: Életveszélyes állapotban szállították kórházba a megsebesített szlovák kormányfőt
Életveszélyes állapotban, helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba Robert Fico szlovák miniszterelnököt, akit szerdán Nyitrabányán (Handlova) a kormány kihelyezett ülése után lőttek meg
2024. Május 15. 07:52, szerda | Külföld
Giorgia Meloni: nem egyedül Magyarország mond nemet a migránsok szétosztására
Magyarország nem az egyetlen európai uniós tagállam, amely nemet mond a migránsok szétosztására, magukat sokkal európaibbnak valló nemzetek is ugyanezt teszik
2024. Május 14. 08:14, kedd | Külföld
Eurobarométer: a fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a közelgő európai parlamenti választásokon
Az európai fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a június 6. és 9. közötti európai parlamenti választásokon, a megkérdezett fiatalok 38 százalékának véleménye szerint a szavazás a leghatékonyabb módszer a véleménynyilvánításra
2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld
Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez
Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.