Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2013. Október 28. 11:00, hétfő | Helyi
Forrás: HVG

Így jár, aki villany helyett gáztűzhelyet választ

Így jár, aki villany helyett gáztűzhelyet választ

Csupán néhány tízezer forintos pénzbírságot kockáztat, aki saját kezűleg köti be otthon a gáztűzhelyét.

Miközben ha kihívunk egy gázszerelőt, aki a szabályoknak megfelelően jár el, költséges pluszberuházásokra kényszerülhetünk. Egy abszurd példa arra, hogy egy jónak gondolt fogyasztóvédelmi szabály miképp keserítheti meg a gyanútlan felhasználó életét. A bonyodalmak a hőszigetelő ablakok és az új tűzhely megvásárlásával kezdődnek.

Betti néhány hónapja vette meg álmai lakását, melybe új konyhát csináltatott, modern gáztűzhellyel. Utóbbi bekötéséhez külön szakembert hívott, aki szembesítette azzal, hogy további, több tízezer forintos beruházásra kell számítania, ami nélkül nem is kezdhetik meg nála a gázszolgáltatást.

Egy tavaly óta érvényben lévő szabály ugyanis előírja, hogy az úgynevezett „A” kategóriás gázkészülékek fölé (amilyen a gáztűzhely is) égéstermék-elvezető készüléket (szagelszívót) kell telepíteni, valamint a helység átszellőztetését is meg kell oldani. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a helyiségben biztosítani kell a megfelelő mennyiségű levegő-utánpótlást. Magyarán, ha a lakásban a felújítás során légmentes nyílászárókat szereltettünk fel, akkor egy vagy akár két lyukat kell fúrni a falba, hogy a külső levegővel az "átöblítés" megoldhatóvá válhasson – ami nyilvánvalóan a fűtési költségek csökkentése érdekében beépített modern ablakok hatásfokát teszi zárójelbe.

Műszakilag nem nagy ördöngösség, hogy a gáztűzhely csak akkor legyen bekapcsolható, ha az elszívóberendezés is működik (a gázcső elzárócsapja elé beépítenek egy mágnesszelepet, ami csak az elszívó bekapcsolása után nyit). De az ehhez kapcsolódó költségek egyáltalán nem elhanyagolhatók, pláne, ha már meglévő rendszerbe kell az alkatrészt utólag beépíteni.

100 ezer alatt nem jön ki

Az, hogy végül mennyire kell mélyen a tárcába nyúlni, attól is függ, hogy mekkora helyiségről vagy milyen teljesítményű tűzhelyről van szó. Az általános ökölszabály, hogy egy köbméter gáz elégetésekor legalább 10-11 köbméter égéstermékkel kell számolni, aminek a távozásához kell az elszívó. Ezt légtechnikai méréssel kell bizonyítani, mi több, erről kötelező jegyzőkönyvet is felvenni. Ez azonban a költségeknek csak nagyjából 20-50 ezer forintos szelete.

A már elfogadható minőségű és teljesítményű szagelszívó ára 15-20 ezer forinttól indul, a szabványnak megfelelő, középárfolyamú mágnesszelep 18-30 ezer forintba kerül. A szagelszívót kiszolgáló légcsatorna kialakításáért méterenként 3-5 ezer forintot kérnek a szakik. A tervezés nem biztos, hogy kijön 40 ezer forintnál kevesebből – igaz, ez nem új elem, hiszen korábban is kötelezően el kellett készíttetni. Ezenfelül be kell szerezni a villanyszerelőtől egy nyilatkozatot, aki általában 20-25 ezer forintért jegyzőkönyvezi, hogy a gázvezeték mágneskapcsolója és a szagelszívó bekapcsológombja az elvárásoknak megfelelően van összekötve. Maga a rákötés gyakran a szagelszívó burkolatának megbontásával jár, ami párhuzamosan a készülék garanciájának a végét jelenti. Pluszköltségként számolható fel a villanyszerelés. Ahogy egy gyakorló gázszerelő összegezte: „a komplett csomag százezer forint alatt még nem jött ki".

„Teljesen abszurd, hogy többé nem dönthetem el, bekapcsolom-e a szagelszívót vagy sem. Még akkor is rákényszerülök, ha csak egy tojást akarok megfőzni, nyitott ablaknál” – panaszkodott a hvg-hu-nak Betti, aki szerint a tavaly életbe lépett előírás teljesen életszerűtlen. És mindenkit büntet, aki villany helyett gáztűzhelyen szeretne főzni a konyhában.

A folytatást ITT olvashatja.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi

Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi

Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!

Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.