Hírek
2018. Március 17. 05:00, szombat |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Igazoltatáskor bukott le - Több házban is termesztette a marihuánát
A soltvadkerti gyanúsított használatában lévő három házban foglaltak le kábítószergyanús anyagokat a nyomozók.
Soltvadkert belterületén a helyi körzeti megbízott március 15-én 7 óra 20 perckor intézkedés alá volt egy 46 éves helyi lakost, aki egy Citroen Xsaraval közlekedett. A jármű átvizsgálása során két kábítószer gyanús tablettát talált.
Ezt követően a kiskőrösi nyomozók a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival közösen tartottak helyszíni szemlét a férfi használatában lévő három házban.
A szemle során összesen 850 cannabis indica növényt, bruttó 1272 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket, bruttó 1 gramm kábítószergyanús fehér színű port, valamint termesztéshez használt berendezést foglaltak le a rendőrök. A növényekről a botanikus szakértő előzetes szakvéleményében megállapította, hogy azok kábítószernek minősülő hatóanyagot tartalmaznak, amelyek mennyisége a tőszám alapján jelentős.
A kiskőrösi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki F. Lászlót, majd kábítószer birtoklás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 29. 07:44, szerda | Kék hírek
NAV: dohánytermékkel kereskedő szír banda bukott le
Dohánytermékkel kereskedő szír bűnbandán ütöttek rajta a napokban a budapesti pénzügyi nyomozók - közölte Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága kedden az MTI-vel.
2025. Január 28. 07:54, kedd | Kék hírek
Elütötte az intézkedő rendőrt
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei férfit, aki az intézkedés során elütötte a rendőrt.
2025. Január 28. 07:51, kedd | Kék hírek
Zsákokba ömlesztve vitték a lopott árut Budapesten és Veszprémben - Videó
2025. Január 25. 06:00, szombat | Kék hírek
Bombafenyegetés - ORFK: 313 iskolát vizsgáltak át
Országszerte 313 iskolát vizsgáltak át a rendőrök a csütörtöki bombafenyegetés miatt - mondta Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.