Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2013. Március 19. 12:25, kedd | Helyi
Forrás: infonograd

Ifjú nógrádi karatékák sikerei

Ifjú nógrádi karatékák sikerei

Az elmúlt héten a Vas megyei Sárváron XII. alkalommal rendezték meg 23 egyesület közel 200 versenyzőjének a részvételével kata (formagyakorlat) és kumite (küzdelem) versenyszámokban a Sárvár kupát.

Ezen részt vettek a magyar JKA válogatott keret tagjai is. A Himnusz elhangzása után Kondora István Sárvár polgármestere köszöntötte a részvevőket, majd ezt követően az éppen Salgótarjánból érkezett Palóc Karate Szövetség vezetője Józsa Barnabás főbíró indította útjára három szőnyegen a versenyt.
A rendezvényt megtekintette Kovács Ferenc Vas megye közgyűlésének elnöke és Schneider László a Magyar JKA Szövetség ügyvezető igazgatója is.
A Sárvár Kupa országos versenyen megyénkből ezúttal két egyesület a Pásztói Shotokan Karate Klub (tartalékosan, mert nevesebb versenyzőik, Bartus Csenge, Lőrinczi Enikő,Lőrinczi Zsolt, Bedő András egyéb okok miatt nem tudott részt venni a versenyen. a szerz. ) és a Balassagyarmati Karate SE fiatal versenyzői vettek részt a küzdelmekben. A Lőrik Csaba által vezetett pásztóiak ezúttal Juhász Csenge, Pintér Réka (mindkettő kumite), valamint a felnőtteknél Ocsovai Gergő(kata) az első helyen végzett. Mindezek mellett öt ezüstérmet- Jele Máté, Varga Lili, Pintér Réka, Vajvoda Anna, Lőrik Dominik, és hat bronzérmet -Varga Lili, Jele Máté (2-2), Gábor Zsófia,Váradi Valentina szereztek, így az éremtáblázaton is az igen előkelő harmadik helyen végeztek. A balassagyarmatiak közül ezúttal a Takács Csaba és Kempf Péter által felkészített Hodászi Dominikának sikerült a III. korcsoport Kihon Ippon versenyszámában egy ezüstérmes helyezést elérnie.
Eredmények:
Kata: Lányok, II. korcsoport: 1. Mihályházi Petra TTC Yama 2. Varga Lili
III kcs. 1. Gróh Janka TTC Yama 2. Pintér Réka IV kcs. 1. Horváth Bianka M.-Hikari Dojo ..4. Juhász Csenge Kadet kcs. 1. Hajnal Zsuzsanna Hinode SE ..4. Váradi Valentina Junior kcs. 1. Horváth Diana Katana SE ..4. Váradi Valentina
Fiúk, II. kcs. 1. Máté Gábor Hinode SE 2. Jele Máté ..4. Muhari Bálint Balassagyarmati KSE
V.kcs. 1. Hamari Bence Kunmadarasi SE 2. Lőrik Dominik Felnőtt: 1. Ocsovai Gergő
Kumite: Lányok, II. kcs. KIHON IPPON 1. Klachmányi Inez Bushido –Viadukt SE.. 3. Varga Lili és Tarna Klára TTC Yama IPPON SHOBU 1. Mihályházi Petra TTC Yama ..3. Varga Lili
III. kcs. 1. Pintér Réka 2. Hodászi Dominika Balassagyarmati KSE IPPON SHOBU 1. Susánszki Anna Tárnoki KK 2. Vajvoda Anna 3. Gábor Zsófia és Gróh Janka TTC Yama
IV. kcs. 1. Pintér Réka Kadet kcs. 1. Berta Emese TTC Yama 3. Petrovics Éva BVSC és Váradi Valentina
Fiúk: II. kcs. KIHON IPPON 1. Máté Gábor Hinode SE ..3. Jele Máté és Gáncs Dávid Soproni RSE IPPON SHOBU 1. Barki Gábor Tárnoki KK 3. Máté Gábor Hinode SE és Jele Máté - (az egyesület nélkül közöltek a Pásztói Shotokan Karate Klub versenyzői)
Az éremtáblázat alapján (a verseny utáni módosítással): 1. Makita‐Hikari Dojo Sportegyesület Törökbálint. 2. Hinode Sportegyesület (Dunaújváros). 3. Pásztói Shotokan Karate Klub (edzők: Lőrik Csaba, Vajvoda József, Pintér Tibor) … 17. Balassagyarmati Karate Sportegyesület
Forrás: Cz.Zentai

Címkék: karate

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 13:00, szerda | Helyi

Őrizetben a bolti tolvaj!

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

2024. Május 08. 12:00, szerda | Helyi

Magyar-Szlovák határmegbízotti értekezlet Nógrád vármegyében

Dr. Somssich Gabriella rendőr dandártábornok a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fogadta JUDr. Jozef Levčik ezredest, a Szlovák Köztársaság Besztercebánya Kerületi Határmegbízottját, valamint Ing. Peter Csejtey ezredest a

2024. Május 08. 08:50, szerda | Helyi

Útinform: forgalomkorlátozások lesznek a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny miatt.

Forgalomkorlátozásokra kell számítani a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny miatt, amely szerdán 12.50 órakor Karcagról indul, és az első napon Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét érinti - közölte az Útinform.

2024. Május 08. 08:00, szerda | Helyi

Felszakadozik a felhőzet.

Kezdetben többfelé lehet eső, zápor, délen zivatarok is kialakulhatnak, majd a nap második felében egyre kisebb területre korlátozódik a csapadék.