Hírek
2019. Április 15. 11:52, hétfő |
Bulvár
Forrás: mti - fotó: budapestdal.hu
Idén is lesznek különdíjak a Budapest Dal pályázaton
Még tíz napig, április 25-én éjfélig lehet szavazni Budapest dalára. A győztes mellett újra lesznek különdíjasok is: a közönség választottja, illetve egy fiatal tehetség elismerése.
„Tavaly önmagában a város volt a pályázat témája, idén ahhoz kapcsolódik a kiírás, hogy 2019-ben Budapest Európa sportfővárosa, ezért a zsűri elsősorban sporttal kapcsolatos, a mozgásra irányuló dalokat várt” – mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes az M1-en hétfő délelőtti műsorában.
A Fővárosi Önkormányzat által meghirdetett pályázatra mintegy száz dal érkezett. Idén öt előadót-produkciót (Janicsák Vecát, Tóth Gabit és Majkát, Vastag Csabát, Szikora Róbertet és Tóth Andit, valamint a New Level Empire-t) hívtak meg a részvételre, mellettük a zsűri a tervezett öt helyett végül nyolcan (Mága Jennifer, Berta Dani, az OliverFromEarth, Johnny K. Palmer, a Babám, Sári Évi, a MattSet és az FMX X Marcee) versenyezhetnek a Budapest Dal 2019 címért.
Rakonczai Viktor zeneszerző, a zsűri egyik tagja arról beszélt, hogy a pályázók komolyan vették a feladatot, színes lett a mezőny. „A Budapest Dal projekt jó lehetőség zeneszerzőknek és előadóknak, hogy megmutassák magukat. Volt, aki a ritmus hangsúlyozásával, mások inkább az ének energiájával vagy a szöveggel próbálták kifejezni a sporthoz kapcsolódást”.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra szerint nemcsak a műfaji spektrum, hanem a döntősök korosztályi besorolása is széles skálát mutat. Elmondta, hogy az április 26-i gálán, a zsűri és a közönség szavazatait egyesítve a Thália Színházban fog kiderülni, ki viselheti egy éven át a Budapest Dal címet, illetve ki veheti át a győzelemmel járó egymillió forintot.
Mint elhangzott, idén különösen sok rangos sporteseménynek ad otthont a magyar főváros, a győztes dal ezeken is meg fog jelenni, és lesz Budapest Dal CD. További érdekesség, hogy miként tavaly öt dal bekerült a margitszigeti szökőkút repertoárjába, ez idén is várható.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 08:16, kedd | Bulvár
Felmérés: a skótok 40 százaléka örül, hogy az angolok kikaptak a döntőben
A hétfőn ismertetett legfrissebb felmérés szerint a skótok 40 százaléka örül, hogy Anglia labdarúgó-válogatottja vereséget szenvedett a németországi Európa-bajnokság vasárnap esti berlini döntőjében.
2024. Július 15. 09:14, hétfő | Bulvár
Ennyi maradt a balatonfüredi görög faluból - Videó
A Balaton Televízió friss videója szerint már csak az egykori szökőkút maradványai emlékeztetnek Balatonfüreden arra, hogy egyszer volt ott egy görög falu is.
2024. Július 13. 14:03, szombat | Bulvár
A FÜGEGTLENSÉG NAPJA FRANCIAORSZÁGBAN
1789 JÚLIUS 14. A franciák függetlenségi napja, 235 éve, a Bastille várbörtön lerombolásának és a francia forradalom kezdetének emlékére ünneplik.
2024. Július 13. 09:21, szombat | Bulvár
Filmtörténeti szenzáció: Az eredeti, 1923-as Egri csillagokból kerültek elő filmkockák
Megtalálták az 1923-ban készült Egri csillagok egyes képkockáit.