Hírek
2013. Június 03. 12:00, hétfő |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Huszonnégy százalékkal csökken a vízdíj Salgótarjánban
Huszonnégy százalékkal csökken a vízdíj júniustól Salgótarjánban és környékén, s tíz százalékkal kell majd kevesebbet fizetni a csatornahasználatért a nógrádi megyeszékhelyen.
A megtakarítás meghaladja a köbméterenkénti 200 forintot – jelentette be Székyné Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere.
Az országban jelenleg itt fizeti a lakosság az egyik legmagasabb összeget az ivóvízért (köbméterenként 725 forint), illetve a csatornamű használatáért (köbméterenként 400 forintot), s ez elviselhetetlen terhet jelent az egyébként is hátrányos helyzetű régióban élők számára - mondta a polgármester.
Az önkormányzat és az állam összefogásával azonban júniustól jelentősen könnyítenek ezeken a terheken - tette hozzá. Székyné Sztrémi Melinda elmondta: a kormányzat és az állam összefogásával a 10 százalékos rezsicsökkentésen felül - ami a vízdíj esetében 72,5 forintot és a csatornamű díjak esetében 40 forintot jelent itt – a vízdíjból további 100 forintot, vagyis összesen 172,5 forintot engedhetnek el. A víz rezsiszámlája így együtt 24 százalékkal csökken Salgótarjánban.
A csökkentést az állami szerepvállalás azzal is segítette, hogy az állami tulajdonú Észak-magyarországi Regionális Vízművek júniustól átveszi a helyi víz és csatornamű társaság üzemeltetését, s ajánlatot tett annak megvételére is – tette hozzá a polgármester.
Az MTI kérdésére válaszolva kifejtette: a rezsicsökkentést segítette, hogy a csatornamű vállalatoknál a kisebbségi, 10,4 százalékos tulajdoni részel rendelkező társaság, a francia Veolia leányvállalata, amely a többségi tulajdonosnál nagyobb jogokkal rendelkezett a cégekben belátta, hogy érdemes kiszállnia az üzletből. Így lehetett tiszta viszonyokat teremteni a cégeknél.
A polgármester megjegyezte: arra is volt példa, hogy a kisebbségi tulajdonos korábban egy 7,8 millió forintos befektetéssel 500 millió forinthoz jutott. Vizsgálatuk szerint a korábbi szerződések jogszerűek voltak, de mindenképp a jó erkölcsbe ütköztek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
