Emellett a kereszténység legfontosabb mozgó ünnepe, ami egybeesik a pogány termékenységi szertartásokkal.

Ezeket a rítusokat a tavaszi nap-éj egyenlőség idején tartották, a feltámadás és újjászületés nevében.
A napjainkban közkedvelt tojásfestés hagyománya is innen eredhet, hiszen a tojást már a múltban is a termékenység szimbólumának tekintették. Az egyházi szokások az évek során különböző családi és néphagyományokkal is kiegészültek. Így a nagyhéthez és húsvéthoz kapcsolódó szokások is nagyon sokszínűvé váltak.

Fotó: illusztráció - hatvanihirlap

A húsvét elnevezés arra utal, hogy ez volt az első alkalom a negyven napos böjt után, amikor az emberek húst vehettek magukhoz. A böjt utolsó hete pedig a nagyhét, amit régiesen sanyarúhétnek is neveztek.

Nagycsütörtök, amikor a harangok Rómába mentek
Nagycsütörtök vagy régi nevén csonkacsütörtök, a vallási hagyományok szerint Jézus utolsó vacsorájának emléknapja. Ezen az éjszakán, amíg az apostolok aludtak, Jézus virrasztott és az elfogatását várta. A néphagyomány szerint ezért nagycsütörtökön nem szabad sokat aludni, mert akkor egész évben lusták leszünk. Ráadásul nagycsütörtök estéjén a harangok is elhallgatnak, ugyanis „Rómába mennek”, és legközelebb csak szombaton szólalnak meg.

Fotó: illusztráció - csattosilona

Nagypéntek, az év legszerencsétlenebb napja
A nagypéntek a keresztény emberek számára a gyász, Jézus keresztre feszítésének napja. A templomokban ilyenkor az oltárokat letakarják. Emellett a népi babona is a nagypénteket tartotta az év legszerencsétlenebb napjának, ezért több tilalom is kapcsolódott hozzá. Így például tilos volt minden állattartással és földműveléssel kapcsolatos munka. A rontás ellen vízzel védekeztek az emberek: úgy tartották, hogy aki napfelkelte előtt tiszta vízzel mosakszik meg, azt elkerüli a betegség és a veszedelem.

Nagyszombat, amikor a remény éltet
Ezen a napon a vizet és a tüzet is megszentelték. A nagyszombati szertartás alatt jöttek vissza a harangok. Az első harangszóra a népi hagyomány szerint ki kellett szaladni a kertbe megrázni a gyümölcsfákat, hogy a régi rossz termés lehulljon, és helyébe léphessen az új. Éppen ezért a nagyszombat a remény és várakozás időszaka. A templomokban ekkor új tüzet gyújtottak, ami azt hirdette, hogy közeledik a fény, a megváltás.

Fotó: illusztráció -kekesonline

Húsvétvasárnap, ételszenteléssel a hosszú élet nyomában
Húsvétvasárnap a feltámadás napja. A munkatilalom továbbra is tartott, de emellett ezen a napon az ételszentelés hagyománya is elterjedt. Az emberek letakart kosárral mentek misére, amiben gondosan válogatott húsvéti ételek lapultak. A kosárba került finomságok szimbolikus jelentéssel is bírtak: a bárány magát Jézust, a bor Krisztus vérét, a tojás az életet és termékenységet, a sonka pedig a gazdagságot jelképezte. A megszentelt élelmet a család később együtt fogyasztotta el, az összetartozás és egység megőrzése érdekében. Ugyanakkor ehhez a naphoz vészjósló hiedelmek is fűződtek, miszerint aki az ételszentelést követően nem sietett haza, esetleg utolsó maradt a sorban, annak azt jövendölték, hogy még abban az évben meg fog halni.

Húsvéthétfő, avagy vízbevető hétfő, a locsolás napja
A nagyhetet a húsvéthétfő zárja, amihez a mai napig jól ismert locsolkodás kapcsolódik. A lányok vízzel való lelocsolása a néphagyományok szerint a növények öntözését hivatott utánozni, ami a bő terméshez elengedhetetlen lépés. A legendák szerint azonban Krisztus korában a feltámadás hírét vivő, ujjongó asszonyokat locsolták le vízzel, hogy elcsendesítsék őket. A locsolásért járó tojást szimbolikusan az élet hordozójának tartották, piros színének pedig védő erőt tulajdonítottak. Az ezt követő húsvétkedd a visszalocsolás napja volt, amikor a lányok sora következett, hogy meglocsolják az útjukba akadó fiúkat.

Borítókép:erdelyinaplo