A nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.A Vatikán által előre közölt meditációk idén a "Jézussal imádkozva a kereszt útján" címet kapták.
A keresztút Rómában a Colosseum belsejéből az ókori amfiteátrummal szemközti magaslatig halad, a meditációk egyesével a tizennégy stáción hangzanak el. Ferenc pápa mindvégig Jézushoz szól, őt kérdezi arról, miként elviselhetőek a mai ember számára az élet nehézségei. A választ a rövid bevezető adja meg: az Úr mellett kell maradni, és ébernek kell lenni, ahelyett, hogy a kényelemben érzéstelenítenénk magunkat, és lelkünk álomkórban szenvedne.
"A fékeveszett rohanásban és cselekvésben, a tennivalóktól felszippantva, abban a félelemben, hogy nem tudok felszínen maradni vagy a vágy miatt, hogy mindig középpontba helyezzem magam, nem találok időt, hogy megálljak és veled legyek" - mondja az embert képviselő narrátor Jézushoz fordulva. A második meditációban Ferenc pápa kijelenti, hogy mi is keresztet hordunk, néha nehezeket: betegséget, balesetet, szeretett személy elvesztését, érzelmi csalódást, elveszett gyermeket, hiányzó munkát, belső sebet, mely nem gyógyul, egy projekt kudarcát, egy újabb hiábavaló várakozást.
Ferenc pápa válaszai szerint gyógyulást és segítséget az ima és a szeretet adhat: "mert aki szeret, nem marad a földön, újraindul; aki szeret, nem fárad el; aki szeret, szárnyal".
Az ötödik állomáshoz írt szöveg rámutat, hogy az élet kihívásaival szemben gyakran egyedül akarunk megoldást találni, nehézen kérünk segítséget, attól tartva, hogy azt a benyomást nyújtjuk, hogy nem vagyunk képesek szinten maradni, "mi, akik mindig ügyelünk arra, hogy jó benyomást tegyünk, és mutogassuk magunkat".
Másokat viszont könnyűszerrel bírálunk: "elég egy billentyűzet a vádaskodáshoz és az ítéletek közléséhez".
"A kereszt nehéz: a vereség, a kudarc, a megalázás terhe nyomja. Akkor értem meg, amikor agyonnyomva érzem magam, az élet céltáblájaként, másoktól meg nem értve, amikor a felelősség és a munka túlzó és idegtépő súlyát érzem, amikor a szorongás szorítása nyom össze, a búskomorság támad rám, és egy fojtogató gondolat ismétlődik: nem jutsz ki belőle, most nem tudsz talpra állni" - írta Ferenc pápa.
A nyolcadik állomáson a nők a főszereplők: "egyszerűek, nagyok a te szemedben, kicsik a világnak. A nők, akiknek reményt adtál: nincsen szavuk, de hallatják magukat. Segíts elismerni a nők nagyságát, akik húsvétkor hűségesek és közel voltak hozzád, de ma is kiközösítik őket, bántalmazást és erőszakot szenvednek el".
Ferenc pápa egyenesen a mai emberekhez fordulva úgy fogalmaz: "a világ tragédiáival szemben szívem jeges marad vagy megolvad? Hogyan reagálok a háború őrületére, azon gyermekek arcára, akik nem tudnak többé mosolyogni, az anyákra, akik (gyermekeiket) alultápláltan és éhezni látják, és nem maradt több könnyük?"

A keresztre feszített Jézus meztelen, ruháitól megfosztották, beteg és sebesült, szomjazik a kereszten, és éhezik a szeretetre: "Tedd meg, hogy téged lássalak a szenvedőkben, és a szenvedőket benned lássam, mivel te ott vagy azokban, akiket megfosztottak méltóságuktól, a Krisztusokban, akiket a zsarnokoskodás és az igazságtalanság alázott meg, és a mások bőrén jogtalanul szerzett haszon, általános közöny közepette".
Ferenc pápa megemlíti a meg nem született és elhagyott gyermekeket, a fiatalokat, akik arra várnak, hogy fájdalomkiáltásaik meghallgatásra találjanak, az eldobott időseket, a rabokat, a magányosokat, a kizsákmányolt és elfelejtett népeket.
"Irgalom anyja, kegyetlen időkben élünk és szükségünk van könyörületre" - hangzik el az utolsó előtti stáción.
Az este negyed tízkor kezdődő keresztútra szokás szerint több tízezer embert várnak, hívőket és turistákat egyaránt. Kiemelt a biztonsági készültség az egész városban és a többi olaszországi templomnál is, ahol szintén keresztutak zajlanak.