Városlista
2024. július 29, hétfő - Márta

Hírek

2015. Január 13. 15:00, kedd | Helyi
Forrás: infonograd

Hogyan lett Picurból híres magyar gólya?

Hogyan lett Picurból híres magyar gólya?

Sok-sok társával együtt 2014. tavaszán született egy kis madár, aki néhány napos korában félárván maradt, és aki azóta egy ország által figyelt híres magyar gólyaként „szárnyal”.

A Halász-család két tagja, Halász és Hajnal a nyírségi Nagyhalászon elhelyezett webkamera segítségével lett világhírű. A két gólyát 2008 óta a földkerekség szinte minden szegletében ismerték az internet madárbarát felhasználói, akiknek legnagyobb örömére 2014. március 23-án újra a megszokott fészekben találkozott az afrikai telelésből visszatért pár. Tavasszal négy utód kelt ki fészkükben, ám
néhány nappala kicsik születése után áramütés végzett a tojóval, Hajnallal.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) munkatársainak közreműködésével a fiókák a Nyíregyházi Állatparkba kerültek, és a szakemberek áldozatos munkájának köszönhetően életben maradtak, és egészségben gyarapodtak. Az észak-magyarországi régióban ekkor már javában tartó gólyagyűrűzés közben az MME szakemberei úgy döntöttek, hogy más-más fészkekbe adoptálják a félárván maradt fiókákat. Már az is nagy eredmény lett volna, ha csak egy-két kisgólyát sikerül fészekbe helyezni, ám a feladatot a szakemberek és önkéntes segítőik maximálisan teljesítették. A közben nevet is kapott madarak – Vitéz (HJ64), Borostyán (HJ65), Kökény (HJ66) és Picur (HJ67) – új fészektestvérekhez kerültek Nógrád megyében, ahol mindenütt befogadták őket.
Picur országos ismertsége a Svájci-Magyar Együttműködési Program által támogatott Északi gólyahír program keretében – melyet a Cserhát Természeti és Kulturális Értékeiért Alapítvány és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közösen bonyolít le – kezdődött. A projekt keretében 2014. júliusában Rimócon GSM-alapú műholdas jeladót kapott a madár, amely egyben azt is jelentette, hogy a szakemberek és az érdeklődők az interneten ezt követően folyamatosan figyelemmel kísérhetik a gólya életét, vonulását, tartózkodási helyeit.
És Picur „meghálálta” a bizalmat. A kirepülés után néhány héten át még a fészkelőhely közelében tartózkodott, ismerkedett a világgal, a vadászat fortélyaival, majd útra kelt. Nem is volt kérdéses, hogy társaival együtt élete megkezdi első hosszú útját: augusztusban csatlakozott a gólyacsapatokhoz, melyek a szokottnál hűvösebb időjárás miatt korábban kezdték meg vonulásukat.
Mint azt Papp Ferenc, az MME munkatársa, az Északi Gólyahír program vezetője korábban elmondta: a fehér gólyák jó repülési feltételek mellett több, mint 300 kilométert tesznek meg naponta. Négy hétig tartó vándorútjuk 2 000-10 500 kilométer hosszú. Néhány esetben előfordul, hogy Európában vagy a Közel-Keleten is marad egy-két egyed, de igazi úti céljuk az afrikai kontinens, s akár egészen Dél-Afrikáig repülnek.
Nos, Picur kiválóan „teljesített”. A műholdas jeladó augusztus utolsó napjaiban a madár Nílus-menti tartózkodásáról árulkodott, majd a gólya Dél-Szudánon, Etiópián, Kenyán, Tanzánián, Zambián, Zimbabwén és Botswanán át Dél-Afrikáig repült. Innen 2014. december közepén – a Johannesburgtól mintegy 300 kilométerre délnyugatra lévő szarvasmarha-tenyésztő vidékről – adott jeleket. Így lett hát Picur az egyik leghíresebb magyar fehér gólya, az ezidáig az egyetlen GSM-alapú jeladóval ellátott madár, aki Rimóc községtől csaknem 16 ezer kilométert téve meg négy hónap alatt Magyarországról eljutott Dél-Afrikába.

Címkék: Picur

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 29. 09:00, hétfő | Helyi

Pollenhelyzet - Hamarosan kezdődik a parlagfűszezon!!!

A parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan július utolsó hétvégéjén több helyen is elérheti a tüneteket okozó szintet, az allergiás tünetek erősségének mérséklése érdekében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Közpo

2024. Július 29. 08:15, hétfő | Helyi

Hőségmentes hétfő élénk széllel.

Kevés felhő, sok napsütés várható. Eső, zápor, zivatar sehol sem lesz.

2024. Július 29. 05:57, hétfő | Helyi

Robban a bírságbomba: már csak pár napja maradt annak, akinek kertes háza, telke van

Indul a parlagfűszezon, amely nem csak azt a becslések szerint 1,5 millió magyart fenyegeti, akik érzékenyek a növény pollenjére, hanem a kerttel, földterülettel rendelkezőket is.

2024. Július 29. 05:13, hétfő | Helyi

Megduplázódott a számuk: már 107 ezer magyar él Ausztriában

Tíz év alatt több mint a duplájára nőtt a magyarok létszáma Ausztriában, ami napjainkban már meghaladja a 107 ezret – derül ki a napokban megjelent friss statisztikai adatokból.