Városlista
2024. július 29, hétfő - Márta

Hírek

2015. Február 13. 15:51, péntek | Kék hírek
Forrás: MTI

Házkutatásnak álcázva fosztogató bandát ítéltek el jogerősen Budapesten

Házkutatásnak álcázva fosztogató bandát ítéltek el jogerősen Budapesten

Rendőri intézkedést, házkutatást színlelve fosztogató banda tagjait ítélte el jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla pénteken.

Az eljárás adatai szerint a 25 vádlott 30 tényállást valósított meg, több tíz millió forintot zsákmányolt 2008-2009-ben.
Az egyik csepeli kft. telephelyéről több mint 20 millió forintot raboltak, de több másik helyszínről is 5-6, illetve 12 milliót vittek el.
Az elsőrendű vádlott a cselekmények idején rendőr volt, az ő dolga volt arra vigyázni - például kollégái rádióüzeneteit hallgatva -, hogy az álrendőrök nehogy valódi hatósági intézkedéssel találják szembe magukat.
A bandában voltak még felbujtók, tippadók, a többiek pedig változó összetételű 3-4 tagú csoportokban hajtották végre a színlelt házkutatásokat. Ennek során hamisított iratokat mutatva értékeik előadására utasították a sértetteket, nem egyszer fegyvert is fogtak rájuk, megbilincselték, bútorokhoz láncolták, majd megkötözve sorsukra hagyták őket.
A bíróság rablást, zsarolást, lőfegyverrel visszaélést, lopást, személyi szabadság megsértését, volt, ahol hivatalos személy elleni erőszakot, közúti veszélyeztetést és garázdaságot állapított meg.
A vádlottak jelentős része az eljárás idején előzetes letartóztatásban volt vagy más ügyben jogerősen kiszabott büntetését töltötte.
A perben többen is beismerték a terhükre rótt vádakat és megbánásukat, sajnálkozásukat fejezték ki a történtek miatt.
A Fővárosi Ítélőtábla némileg súlyosbította a Fővárosi Törvényszék másfél éve kiszabott nem jogerős ítéletét: a banda nagy része letöltendő szabadságvesztést kapott, voltak többen, akik hét, hat és öt évet, a volt rendőr pedig négyet.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Lecsapott a rendőrség Kerepesen!

Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.

2024. Július 26. 09:25, péntek | Kék hírek

Mintegy 90 kilogramm drogot foglalt le a rendőrség, nyolc embert gyanúsítanak az ügyben

Mintegy 90 kilogramm marihuánát foglalt le a rendőrség az elmúlt hetekben, az ügycsoportnak eddig nyolc gyanúsítottja van - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.

2024. Július 25. 07:33, csütörtök | Kék hírek

Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentesnél

Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentes közelében szerda este - közölte Pere Csaba, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére.

2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek

ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms

Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.