Hírek
2016. Április 18. 12:00, hétfő |
Helyi
Forrás: police
Házhoz megyünk! - vetélkedő Nógrád megyében
Egy salgótarjáni család nyerte el az első helyezést.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2016. április 15-én 10 órától rendezte meg a Salgótarjáni Ifjúsági Információs és Tanácsadó Központ oktatótermében a „Házhoz megyünk!” vagyonvédelmi projekt záró vetélkedőjét.
A rendezvényt dr. Nagy László r. dandártábornok rendőrségi főtanácsos, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nyitotta meg, aki elmondta, hogy a megyében 2015. szeptember 30-án indult projekt elsődleges célkitűzése volt a lakosság vagyonbiztonságának és önvédelmi képességének növelése. Ennek érdekében három településen, Salgótarjánban, Érsekvadkerten és Jobbágyiban a rendőrség szakemberei információs pontokat működtetnek, ahová az ott lakók nagy számban látogatnak el így juthattak több, a biztonsághoz szükséges ismeretanyaghoz.
A vetélkedőn hat csapat vett részt, mely csapatokat nagyszülő, szülő és felső tagozatos általános iskolás gyermek alkotott. A résztvevők több elméleti feladat - többek között keresztrejtvény, filmvetítéssel egybekötött memóriajáték - helyes megoldásával számot adhattak a program során megszerzett tudásukról. A területi verseny első helyezését a salgótarjáni Nagy család nyerte el, akik az országos versenyen képviselik majd Nógrád megyét. A Nádasdi Elektro Biztonságtechnikai Kft. külön díját a somoskőújfalui Kreicsi család vehette át.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
