Hírek
2013. Február 09. 12:00, szombat |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Hatvan Nógrád megyei fémipari munkás dolgozhat Győrben
Előszűrésen vesznek részt azok a Nógrád megyei állástalan fémipari szakmunkások, akik vállalják, hogy a későbbiekben győri és Győr környéki kis- és középvállalkozásoknál dolgoznak majd.
Nógrádból 60 embernek biztosítanak állást - tájékoztatta az MTI-t a Nógrád megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja.
Kísérleti program keretében Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei álláskeresőket alkalmaznak a nyugat-magyarországi vállalkozásoknál. Mint a munkaügyi központ közleményéből kiderül, Nógrádból 60 álláskereső elhelyezkedését biztosítják a programban. Első körben a lakatos szakvégzettséggel rendelkezőket vonják be, és először 31 ember foglalkoztatása válik lehetővé.
A hét elején több mint 70-en hallgatták meg azt a csoportos tájékoztatót, amelyen a program részleteit, a képzéssel, juttatásokkal, költségtérítésekkel és lakhatási támogatással kapcsolatos tudnivalókat ismerték meg. Válaszokat kaptak a résztvevők a munkáltatók képviselőjétől a jövőbeni munkahelyeikről és a munkakörülményekről is.
Az előszűrésre, a tesztírásra 34-en jelentkeztek. A legjobban teljesítők Győrbe utaznak üzemlátogatásra, és már személyesen is találkoznak a munkáltatókkal.
A Nógrád, a Győr-Moson-Sopron és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei munkaügyi központ, a Győr-Moson-Sopron megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Professio Fémipari és Szakképzési Klaszter tavaly novemberben írta a "Munkaerő mobilitás elősegítése" című pilotprogramról szóló megállapodást, amelyet a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretéből finanszíroznak.
Tamási Ildikó, a Nógrád megyei munkaügyi központ igazgatója korábban az MTI-nek elmondta: a megyében közel ezer ember van nyilvántartásban olyan végzettséggel - szakképzett géplakatos, gépi forgácsoló és hegesztő -, amelyet a munkaerőhiánnyal küzdő győri vállalkozások keresnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
