Hírek
2013. Február 03. 16:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: infonograd
Három Nógrád megyei járás a szabad vállalkozási övezetek között
Véglegesítette a kormány a tavaly bejelentett szabad vállalkozási zónák listáját.
Ennek értelmében az ország társadalmi-gazdasági leszakadással leginkább érintett 47 térségére vonatkoznak majd a kormány által meghirdetett különleges kedvezmények. E térségek jelentős része Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, míg Nógrád hat járása közül három került be a szabad vállalkozói zónák közé. Megyénkből a bátonyterenyei, a salgótarjáni és a szécsényi járásban élhetnek a vállalkozók a kedvezményekkel.
A szabad vállalkozási zónák lényege, hogy mindazokat a fejlesztési, beruházási, adópolitikai és foglalkoztatáspolitikai kedvezményeket, amelyek egy térség potenciális lehetőségeit jelentik, egy komplex program keretein belül kezelik. A szabad vállalkozási zónákban új munkahelyek teremtése esetén három évig részesülnek kedvezményben a vállalkozások: ez az első két évben a teljes, a harmadik évben fele összegű szociális hozzájárulási adókedvezményt jelent. Ez forintosítva egy emberre több mint 340 ezer, illetve 174 ezer forint, függetlenül az új munkaerő életkorától, vagy képzettségi szintjétől.
Forrás: radiofocus.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 27. 11:16, kedd | Helyi
VIDEÓ - Salgótarjánnak biztosra kell mennie!
Nehezen megszerzett előnyünket nem adhatjuk, nem ajándékozhatjuk a bizonytalan jövőre szavazókra. Gondolhat bárki bármit a város jövőjéről, de a tényekkel szemben haladni ésszerűtlen és felelőtlen dolog.
2026. Január 25. 13:32, vasárnap | Helyi
EGY RÈGI TÖRTÉNET!
Messziről jött emberek beszélnek zöldségeket, baloldali megmondóemberek pedig ferdítik a valóságot, ezért fontosnak tartom, hogy röviden bemutassam az én történetemet.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
