A Szovjetunió elleni német támadás után a magyar katonai körök és a német hadvezetés egyre nagyobb nyomást gyakoroltak a kormányra a háborúba való bekapcsolódás érdekében.

Horthy és Bárdossy László, magyar miniszterelnök ódzkodtak az önkéntes felajánlkozástól ezért jött nekik is kapóra, hogy máig ismeretlen felségjelzésű gépek bombázták Kassa városát.

Ismeretlen repülőgépek bombázták Kassát

1941. június 26-án azonosítatlan repülőgépek bombázták Kassa városát, mely támadás során 29 ledobott bomba összesen 32 ember életét oltotta ki, és további 80 főt sebesített meg. A pusztító akciót a Bárdossy-kormány a Szovjetunió agressziójának minősítette és válaszul ellencsapást indított, a kassai bombázás ezáltal döntő módon járult hozzá Magyarország világháborús hadba lépéséhez.

Június 26-a reggelén egy másik incidens is történt, ugyanis Rahónál – vélhetően ugyanazon gépekről – géppuskatámadás érte a Budapest és Kőrösmező között közlekedő gyorsvonatot, ami 3 halálos áldozatot és 6 sérültet követelt.

Ezt követően 13 óra után bukkant fel a három, felségjelzés nélküli bombázó Kassa városa felett, és két perc alatt 29 bombát dobott le, melyek – a Postapalotába és számos lakóépületbe csapódva – 32 embert öltek meg, és mintegy 3 millió pengő kárt okoztak.

Vélhetően műszaki hiba miatt egy bomba a szomszédos Evicke falut is eltalálta. Mivel Kassán volt a repülőakadémia bázisa és laktanyája is, a magyar légierő vadászgépei hamarosan az ismeretlen bombázók nyomába eredtek, de egy kilométernél jobban nem tudták megközelíteni a támadókat. A szemtanúk szerint sárga alakzatot vagy csíkot viselő három gép jelzéseit senkinek sem sikerült azonosítani, így azok hovatartozása a magyar történelem egyik leghíresebb – és legsúlyosabb következményekkel járó – rejtélye lett.

A bombázás utáni vizsgálat során a katonai szakértők két fel nem robbant szerkezetet találtak az épületek romjai között, melyek felismerhetően a Szovjetunióból származtak: ezeket a hadsereg a továbbiakban perdöntő bizonyítékként kezelte. Krúdy Ádám, a kassai repülőtér parancsnoka ugyanakkor arról írt jelentésében, hogy német bombázókat vélt felismerni a támadás során, ezt azonban Bárdossy Horthy és a kormány számos tagja előtt is titokban tartotta. Feszült politikai légkörben történt mindez, ugyanis négy nappal korábban Hitler támadást indított a Szovjetunió ellen, melyhez csatlakoztak a Magyarországgal érdekellentétben álló Románia és Szlovákia csapatai is.

A magyar politika előtt adva volt a nehéz kérdés, hogy miként viszonyuljon a vele szemlátomást semleges viszonyra törekvő Szovjetunióhoz – miközben Molotov revíziót támogató, és semlegességet kérő állásfoglalását a miniszterelnök szintén eltitkolta. Bárdossyék legnagyobb félelme az volt, hogy a gyors német sikerben részt vállaló románok és szlovákok – Hitler jóindulatából – lehetőséget nyernek majd a revízió felülvizsgálatára, a bécsi döntések során elvesztett területek visszaszerzésére.

Az első napok után a nácik villámgyors sikereket értek el a koordinálatlan Vörös Hadsereg ellenében, ezért a magyar vezérkar meg volt győződve arról, hogy a háború – hasonlóan a franciaországihoz – mindössze pár hétig tart majd, abban a magyar erők kockázat nélkül vállalhatnak részt, és ezzel akár újabb kedvező határmódosítást is elérhetnek.

Werth Henrik vezérkari főnök már május óta a szovjetellenes szövetség felvállalására ösztönözte Horthyt és Bárdossyt, a németbarát tisztek nyomása pedig a Szovjetuniónak tulajdonított támadás után új lendületet nyert. Ennek megfelelően a kormány – Horthy jóváhagyásával – június 26-i ülésén a hadiállapot beálltáról határozott, és másnap hajnalra elrendelte a válaszcsapás megindítását. Magyarország de facto belépett a második világháborúba, amit a képviselőház a másnapi, június 27-i ülésén jóváhagyott. Július 1-jén aztán 40 000 katona csatlakozott a német hadjárathoz, mely végül hosszú évekig húzódott, és a Magyar Királyi Honvédség legsúlyosabb katasztrófájához vezetett.

A kassai bombázás, mint a háborút kiváltó ok természetesen a mai napig az érdeklődés középpontjában áll és számtalan elmélet megalkotását inspirálta.

Ezen teóriák között a szovjet provokáció igencsak logikátlannak tűnik – még ha a hadba lépést sürgetőknek kapóra is jött – hiszen a június 22-i német támadást követő fejetlenségben Sztálinnak aligha fűződött érdeke egy újabb ellenfél háborúba rángatásához.

Emellett Molotov fent idézett kijelentése, a Romániával szemben hangsúlyozott érdekszövetség sem a kommunista állam támadó szándékának irányában mutat, a megtalált szovjet robbanószerkezet pedig származhatott akár más felségjelzésű gépből is, hiszen azt Európában többek között a csehszlovák, jugoszláv és a spanyol polgárháborús köztársasági hadseregben is alkalmazták.

Az 1945 utáni politikai fordulat eredményeképpen a kassai támadást már úgy interpretálták, mint fondorlatos német provokációt, mely a hadba lépést éppen Hitler oldaláról akarta kikényszeríteni. Ebben az elméletben viszont az a buktató, hogy Németország az offenzíva első napjaiban egyáltalán nem szorult rá a Magyar Királyi Honvédség támogatására, arról nem is beszélve, hogy a Luftwaffe támadása esetén nem csak a légibázis személyzete, de a polgári lakosság is felismerte volna a gépeket, hiszen azokat korábban nap mint nap megfigyelhette.

A „német teóriával” egy időben vált divatossá a „magyar öntámadás” elmélete is, ami azért tűnik valószínűtlennek, mert egy ilyen akció azzal fenyegetett volna, hogy a Honvédség vadászgépei egy eltévedt bombával saját bázisukat semmisítik meg.

A fejtegetések között később a „revíziós bosszú” motívuma is népszerűvé vált, mely szerint szlovák, román vagy jugoszláv pilóták ültek a rejtélyes gépek fülkéjében, ugyanakkor a három ország közül egyedül Románia rendelkezett – mindössze néhány – ekkora bombaterhet elbíró repülővel.

Napjainkban a kassai bombázás kapcsán az a legelfogadottabb teória, hogy a támadást valóban a szovjetek követték el, de tévedésből; erről az eshetőségről azonban Bárdossy nem kívánt meggyőződni. A teóriát mindenesetre valószínűsíti – a becsapódott bombákon kívül – az a körülmény is, hogy június 26-ig a szomszédos Szlovákia már belépett a háborúba, és a Kassától északra fekvő Eperjesre jelentős német kommunikációs bázis települt.

Az elmélet hívei szerint az akár ezer kilométeres távolságból érkező szovjet gépek egy navigációs hiba következtében dobták le – az Eperjesre szemlátomást hasonlító – Kassára bombaterhüket, miközben a náci hírközlést akarták megbénítani. A korábban felsorolt teóriákhoz hasonlóan azonban ez is csak egy elmélet; valószínűleg a kassai bombázás pilótái örökre a rejtély homályában maradnak majd.