Hírek
2014. Május 23. 12:00, péntek |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Gyurcsány: évek óta minden uniós pénzből épül Magyarországon
Gyurcsány Ferenc szerint ami Magyarországon az utóbbi három-négy évben épült, az mind-mind külföldi adófizetők pénzéből jött létre, "mi elképesztően jó helyzetben vagyunk ebben a klubban", az Európai Unióban.
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerdán Salgótarjánban, egy lakossági fórumon azt mondta: "befizetünk egy forint tagsági díjat, és hármat kapunk vissza".
"Ha van maguk között valaki, aki velem köt ilyen üzletet - én vagyok az egyforintos oldalon -, azzal nagyon gyorsan fogok megállapodni, és sokkal tisztességesebb leszek, mint az Orbán, mert aki minden forint után ad hármat, azt éjjel-nappal dicsérni fogom. Mi ennek az ellenkezőjét tesszük. Tartjuk a markunkat, és szidjuk, ütjük-vágjuk őket" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.
Hozzátette: szabadságharcot folytatni Brüsszel ellen Brüsszel pénzén, ez maga az őrület. "Képzeljék el, mintha a Rákóczi-szabadságharcot a Habsburgok pénzén vívták volna meg" - példálózott a volt miniszterelnök.
Gyurcsány Ferenc a fórum mintegy 300 résztvevője előtt az Európai Unióval kapcsolatos legnagyobb kérdésnek azt nevezte, hogy Magyarország szorosabban akar-e együttműködni a többi európai országgal.
Azt mondta, a két jobboldali párt, a Fidesz és a Jobbik azt javasolja Magyarországnak, hogy egyre kevesebb ügyben működjön együtt, Brüsszelre ellenségként tekintve "szabadságharcot folytatunk". A baloldalon a Demokratikus Koalíció képviseli a másik, legkarakteresebb álláspontot, a DK Európai Egyesült Államot akar - tette hozzá.
Az ellenzéki politikus kitért arra, hogy az Európai Parlament 751 tagú, ebben lesz 21 magyar képviselő.
"Rajtunk kívül van 730. El tudják azt képzelni, hogy 21 képviselő erőből, szabadságharcos lelkesedésből lenyomja a 730-at? A 21 képviselő egyféleképpen érvényesítheti az akaratát: barátot, szövetségest, partnert gyűjt. A párbeszéd, a normalitás, a kompromisszum nem gyengeség, a németeknek sem megy egyedül" - érvelt Gyurcsány Ferenc.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
