Andrew Ridgeley és George Michael gyerekkoruk óta legjobb barátok voltak, és mivel nagyon egyezett az ízlésük mindenben, így valahogy adta magát a gondolat, hogy zenekart alapítsanak.

Mindössze 18 évesek voltak, amikor belevágtak a dologba, és bár a kezdeti lendületet viszonylag visszafogott siker koronázta, 1982-ben bekerültek a Top of the Pops című műsorba és ez villámcsapásszerűen indította be a Wham! sikerszériáját.

Tinilányok millió rajongtak értük először csak az Egyesült Királyságban, majd szépen lassan világszerte. A fiúk pedig élvezték a vágyott siker minden apró kis részletét, ám ahogy az lenni szokott, a vidámsággal töltött felszín mögött lapult egy olyan titok is, amiről a külvilág mit sem sejtett.

George Michaelnek élete, a felszín alatt egy végtelenül szomorú, félelemben élő meleg férfi volt.

George Michael: Személyes napló (1987) - A történet

Akkoriban Andrew volt a rámenősebb és George csak vonakodva egyezett bele, hogy a következő este az ő házukban tartsák meg első próbájukat. Nemsokára az Executive már egy hatfős zenekar volt, ahol George és Andrew énekelt, Andrew testvére, Paul dobolt, Dave Austin és Andrew Leaver gitározott, George egyik ex-barátnőjének testvére pedig basszusgitározott.

Az 1979-ben a zenei világot uraló Two-Tone ska újjászületése motiválta őket, a repertoárjukban pedig Andy Williams "Can't Get Used To Losing You" című számának „gyors és punkos” egyedi feldolgozása, valamint George és Andrew saját szerzeménye, a „Rude Boy” szerepelt. George örömmámorban úszott, mikor az első iskolai discoban tartott fellépésük után felismerték a buszmegállóban, és hogy hamarosan egész Watfordban lehetőséget kaptak a bemutatkozásra.

A szülői ellenkezés és a pénz okozta a legnagyobb fejfájást számukra, ahogy testvére, Melanie emlékszik: „George-nak soha nem volt pénze. Mindig tőlem kért kölcsön.” Közben George eredeti ellenállása "teljes rögeszmévé" vált, és mikor édesanyja egy este megtagadta tőle, hogy zenekari próbát tartsanak, azzal fenyegetőzött, hogy otthagyja az iskolát, hacsak anyja nem gondolja meg magát. Neki lett igaza…

Az eredeti zenekar sajnos nem osztotta George és Andrew elkötelezettségét, és mire George 1981-ben letette az angol érettségit, már megint csak ketten voltak. Két évnyi folyamatos zeneszerzés után már erős anyag volt mögöttük, ezért gyorsan összeálltak néhány tapasztaltabb zenésszel, akiknek volt pénzük próbaterem bérlésére. Ez azonban nem tartott sokáig, és a részmunkaidős állások ellenére hamarosan vissza kellett térniük George szobájába.

Miután kirúgták apja étterméből, mert rosszul mérte ki az italokat, George gyorsan állást vállalt a British Home Stores raktárában egészen addig, míg az igazgató rajta nem kapta, hogy a szokásos ing és nyakkendő helyett egy piszkos, szürke pulóvert visel. Jegyszedő lett egy moziban, majd lemezlovas az egyik harrowi sörözőben, közben azonban Andy-vel továbbra is szorgalmasan látogatták az olyan londoni klubokat, mint a Le Beat Route, ahol egyik este a Wham! név megszületett.

A New York-i rap volt a legmenőbb zene, George pedig jól érezte magát a parkett közepén, miközben az ütemre rappelt: „Wham! Bam! I am a man!”. Hazaérve megírta a „Wham Rap!”-et, lenyúlta a Wham! nevet, 1982 februárjában pedig 20 fontért bérelt egy portastudiót, amivel Andrew szobájában felvette a dalt, a seprűt használva mikrofonállványnak.

A 40 másodpercnyi „Careless Whisper”-t is tartalmazó első demót a Wham! valamivel több, mint harminc lemeztársaságnak küldte el, de egészen addig nem történt semmi, míg az Innervision embere, a régi barát Mark Dean meg nem hallgatta azt. Még az év márciusában Dean 500-500 fontért leszerződtette a fiúkat a lemezcégéhez (ami a CBS leányvállalata volt), George pedig azzal ünnepelte meg az üzletet, hogy mindkét fülét kifúratta!

A Wham! volt az Innervision első szerződése, és mivel senki nem volt velük, hogy tanácsot adjon nekik, a fiúk elfogadták, hogy 8% jutalékot kapnak minden kis- és középlemez után, de nem kapnak SEMMIT az eladások 30%-át kitevő nagylemezekért. Ezt a döntésüket később ugyan megbánták, de akkor, ahogy George mondta: „Tagadhatatlan, hogy benne volt a döntésben az az izgalom, hogy 18 éves vagy és popsztár leszel,.”

Manapság a Wham! egy szinte mindenki által ismert név, de akkoriban senki nem hallott róluk, így azt a célt tűzték ki, hogy a kezdeti ismertséget egy sor nyilvános fellépéssel szerzik meg, ahol már Shirley és Mandy Washbourn (az ő helyére később D.C.Lee lépett) mint táncosok szerepeltek. Közben Bob Carter producer segítségével felvették a „Wham! Rap”-et, amitől bár az 1982 júniusi megjelenést követően a zenei sajtó el volt ragadtatva, adásba azonban nem sokszor került.

A „Wham! Rap” csak a listák 105. helyéig jutott, ám a szeptemberben megjelent „Young Guns (Go For It)” október 16-án a 73. helyen debütált. A társaság örömmámorban úszott, a rádióknak hála pedig a következő héten a dal a 48. helyig jutott. Ami ezután következett az "életem legrosszabb hete volt" (George), mivel a CBS kifogyott a készletből, és a lemez visszacsúszott az 52. helyre...

Csodálatos módon a következő héten a dal újra emelkedni kezdett, és a 42. helyezés megnyitotta az utat a Top Of The Pops felé. George később az iskola elhagyásának évét „a valaha volt legboldogabbnak” nevezte, ahonnan már nem volt visszaút. A dal végül decemberre a 3. helyig jutott, miközben a „Wham! Rap” az újrakiadásnak köszönhetően 1983. február 19-re a lista 8. helyére kúszott fel.

A "Bad Boys" a Wham! harmadik kislemeze volt és annak ellenére, hogy "egy totál értelmetlen szöveg ... és teljes mértékben aláásta a hitelességünket" (George), a lemez a május 14-i megjelenése után négy héttel már a 2. helyen állt. A fekete bőrdzseki és a West Side Story stílusú videó megerősítették a duó ügyeletes szívtipró szerepét, George-ot azonban jobban érdekelte a "kitűzött cél, hogy a világ legnagyobb zenekarává váljon", ezért 1983 tavaszán újra stúdióba vonult, hogy Steve Brownnal belekezdjenek a „Fantastic" című album munkálataiba.

Ekkor már George írta az összes anyagot és a következő két hónap során „olyan közel kerültem az idegösszeomláshoz, mint még soha”. Már amúgy is agyonhajszoltan és a végsőkig kimerülve, egyszer három napig nem aludt. Az Innervisionnel való gyorsan romló kapcsolat csak rontott a helyzeten, és George elkezdte hazahordani a "Fantastic" felvételeit azzal a szándékkal, hogy megakadályozza a lemezkiadó céget abban, hogy az rátegye a kezét a szalagokra...

Egy év múlva eljött az ideje, hogy menedzsert keressenek. Az üzleti ügyek intézésére George választása Simon Napier-Bellre esett (ő menedzselte korábban a Yardbirds-t és a Japan-t), aztán elindult Ciprusra a jól megérdemelt pihenésre – hogy aztán ott tudja meg, a július 19-én kiadott „Fantastic” album első lett a listákon…

George Ibizára repült, hogy leforgassa a "Club Tropicana" videót, és hogy a védjegyének számító barna bőrével és tip-top formában eljátssza gyerekkori álmát, hogy pilóta lesz. A kislemez eladási számai a július végi megjelenés után hamar elérték a 400 000-es számot, így a listák 4. helyére került. Az alabamai Muscle Shoals stúdió volt a következő állomás, ahol George a "Careless Whisper"-t szerette volna felvenni a legendás producerrel, Jerry Wexlerrel.

A felvétel állítólag 200 000 fontba került, de George nem volt megelégedve a saját énekével, ezért a projektet átmenetileg félretették. Eközben Angliában a Wham! küzdött a pénztelenséggel. A Club Fantastic turné előkészületei során visszatértek George szobájába, hogy Andrew, Shirley és D.C.Lee utódja, Pepsi a tánclépéseket gyakorolják.

Annak ellenére, hogy volt három top 10 kislemezük és egy elsőhelyezett albumuk, a Wham! nem engedhette meg magának a 15 tagú zenekar színpadi ruháit, ezért Simon Napier-Bell szponzori szerződést kötött egy sportruházati céggel, a Fila-val. A Wham! 50 ezer fontot kapott azért, hogy a Fila ruháit viselje a színpadon. Simon ugyancsak küldött egy hivatalos levelet az Innervisionnek, melyben arról tájékoztatta őket, hogy a Wham! kedvezőbb üzletet szeretne kötni. 100 000 font igazán nem sok a 10 millió fontot hozó lemezeladások után!

Az Innervision ellenvádat nyújtott be a Wham!-el szemben, azt állítva, hogy jogilag kötelező érvényű szerződést kötött a zenekarral. A "Club Fantastic Megamix"-en kívül –mellyel kapcsolatban a Wham! megkérte rajongóit, hogy ne vegyék meg -, a Club Tropicana volt az utolsó kislemez a következő májusban megjelenő "Wake Me Up Before You Go-Go" előtt.

Eközben a hírhedt "tollaslabda művelet" miatt (melyről George később azt mondta: "szükség volt rá. Sztár akartam lenni, és ehhez bizonyos dolgokat meg kellett tenni azért, hogy másokat is meggyőzzek róla") a Club Fantastic turné az újságok címoldalára került. A turné október 9-én Aberdeenben kezdődött. Inkább csak a biztonság kedvéért, de a Wham! úgy döntött, a Capitol Radio dj-ét, Gary Crowley-t kéri fel a műsor felvezetésére, melynek során George a reflektorfényben egyedül állva adta elő a „Careless Whispers”-t.

1983 már minden szempontból igazolta a zenekar nagyságát, kivéve, hogy még mindig nem volt első helyezett kislemezük, ami miatt 1984 februárjában csak harmadik helyet értek el a rangos BPI (Brit Awards) díjazáson. Közben az Innervision helyzet megoldatlansága miatt volt idő a következő fázis megtervezésére és új anyagon való munkálatokra. A CBS közbenjárására végül márciusban szabadon szerződhettek az Epic-hez (jelentős CBS leányvállalat), és a „Wake Me Up Before You Go-Go” májusra tervezett kiadása mellett George a figyelmét újra a „Careless Whisper” felé fordíthatta.

Andy Richards szintetizátor-zseni volt a segítségére, aki George hangját a számítógépre programozta, és így végül megkapta azt a hangot, amit akart. Rövid barbadosi nyaralás után George Miami felé vette az irányt, hogy leforgassa a mára már legendássá vált „Careless Whisper” videót, majd Londonba visszatérve a Brixton Academy-n Wham! rajongók ezrei között felvette a „Wake Me Up Befor You Go-Go”-t.

Május 14-i megjelenése után ez a dal elérte azt, ami addig egyetlen Wham! dalnak sem sikerült: három héten belül első helyezett lett. Kétheti uralkodás után a "Go-Go"-t a Frankie Goes To Hollywood "Two Tribes" című dala kilenc hétre lelökte a lista éléről, mígnem a "Careless Whisper" sikeresen visszaszerezte a címet a Wham! tábor számára.

Röviddel ezután, szeptember 8-án a Billboard Top 100-as lista 80. helyén megjelent a "Wake Me Up Before Go Go". A Wham!-nek végül sikerült betörnie Amerikába és tíz héttel később a lemez a lista élére állt...

A 60 000 rajongó, aki elment a Los Angeles-i Hollywood Park Racecourse-ba, hogy megnézze a Wham!-et, nem sokat tehetett, hogy elűzze a fiúk érzéseit. Miután augusztusban és szeptemberben kilenc amerikai stadionban több, mint két és fél millió ember előtt játszottak, George és Andrew már azzal az elhatározással tért vissza Angliába, hogy véget vetnek a Wham!-nek.

Négy év alatt George és Andrew mindent elértek, amit lehetett, és a sztárság újdonsága kezdett megkopni. Mindketten úgy gondolták: „amiért küzdöttünk, egyre felszínesebb lett” és az új dolgok felé fordulással készen álltak arra, hogy egy időre kilépjenek a reflektorfényből.

Andy belevetette magát az autóversenyzésbe, George pedig meg akarta mutatni, hogy a Wham! korlátai nélkül mire képes. Míg az 1985 novemberében megjelent, negyedik első helyezést elért "I’m Your Man" klasszikus, gyors szám volt, az 1986 áprilisában kiadott "A Different Corner" már nem volt az…

Utóbbit így írták le: „Az emberek emlékeiben az első olyan listavezető, melyben semmi különös dallam vagy csavar nincs, egy olyan videóval társítva, ami a legtökéletesebb képe a sebezhetőséggel való szembenézésnek.” A dal azután jelent meg, hogy George február 27-én bejelentette, a Wham! feloszlik.

Mikor megtudta, hogy Simon Napier-Bell a Wham!-ben lévő érdekeltségét olyan társaságnak akarja eladni, melynek erős dél-afrikai kötődése van, George keze meg volt kötve; amint azonban bejelentették a zenekar feloszlását, Andy-vel olyan odaadással vetették bele magukat a Wham! utolsó napjainak megszervezésébe, mint ami minden más munkájukat is jellemezte. Ami ezután következett, az az időzítés és a koordináció mesterműve, tökéletes befejezése egy egyedülálló bravúrnak.

A „The Final” (valójában ez egy dupla középlemez, oldalanként 4-4 dallal) adta az alapját utolsó lemezüknek, a június 15-én megjelent „From The Edge Of Heaven”-nek. A dal a The Final koncert hetében lett listavezető, és június 28-án szombaton a Wham! színpadra állt, hogy búcsút vegyen attól a 72 000 rajongótól, akik megtöltötték a Wembley stadiont. Több, mint egymillió ember igényelt jegyet, hogy láthassák a Wham!-et, hogy „együtt szórakozzanak a lehető legnagyobb bummal” és azok a szerencsések, akik bejutottak, nem csalódtak…

Nick Heyward és Gary Glitter nyitotta meg a műsort az év addigi legmelegebb napján. Elton John Ronald McDonald-ként lépett fel. És akkor, a "Foreign Skies - Wham" bemutatója után, mikor a rajongók már nem tudtak tovább várni, a stadiont betöltötte az "Everything She Wants" nyitódallama. "Careless WHisper", "Candle In The Wind", "Wham Rap!", "Why", "Wake Me Up Before You Go-Go"... A Wham! fergeteges koncertet adott a régi és újabb dalaikból, a végére hagyva az érzelmekkel teli „I’m Your Man”-t.

George - hogy őt idézzük -, „a seggét is kidolgozta”, hogy egy profi módjára kiaknázza a tehetségét és létrehozza a 80-as évek egyik legsikeresebb zenekarát. A Wham! első szerződését 1982 márciusában írták alá, csupán nyolc hónappal azután, hogy George otthagyta az iskolát. Négy évvel később pedig már belefogott a szólókarrierjébe, ami biztosíték arra, hogy dalai továbbra is a slágerlisták élére kerüljenek, amíg csak írja őket…