Hírek
2017. Április 04. 13:53, kedd |
Helyi
Forrás: police
Folytatódott a bűnmegelőzési sportprogram
A „Legyen a sport a szenvedélyed!” című projekt második elődöntőjére került sor a napokban Balassagyarmaton.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság „A biztonság kedvéért…” című projekt keretében - melyet a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsa támogat - sportversenyeket szervez az általános- és középiskolás tanulók számára a „Legyen a sport a szenvedélyed!” szlogen jegyében. A balassagyarmati elődöntőn 12 iskola közel 100 diákja mérhette össze tudását és ügyességét. Az általános iskolák 5. osztályos tanulói számára, az előző évhez hasonlóan, sor- és váltóverseny került megrendezésre, melyet követően négy középiskolás csapat kispályás labdarúgásban mérte össze tudását.
A programsorozat döntőjére 2017. április 28-án a Balassagyarmati Városi Sportcsarnokban és a Szent-Györgyi Gimnázium és Szakközépiskolában kerül sor, melyre - sportáganként - Pest megyéből is meghívást kapott egy-egy csapat. Az elődöntőben lebonyolított sorversenyek és a kispályás labdarúgás mellett a döntőben már röplabdában és fekve-nyomásban is megmérkőzhetnek a sportolók.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
