Hírek
2015. Március 18. 15:00, szerda |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Folytatódik a 21-es főút bővítése
A téli leállás után újra dolgoznak a 21-es főút négysávossá bővítésén Nógrád és Heves megyében.
Az összesen 9,8 kilométernyi szakaszok teljes felújítása várhatóan 2015. nyár végére fejeződik be - közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF).
A majdnem 14 milliárd forintos beruházás 85 százalék uniós és 15 százalék hazai forrás segítségével valósul meg.
A jelenlegi 2x1 sávos utat 2x2 sávossá bővítik Heves megyében Lőrinci, Apc és Zagyvaszántó, Nógrád megyében pedig Jobbágyi és Szurdokpüspöki települések között.
A szélesítés mellett külön szintű csomópontokat, körforgalmakat, új gyalogos és kerékpáros aluljárókat, a Szuha-patak felett új hidakat, vadátjárót létesítenek. Felújítják a párhuzamos utakat is és átépítik az érintett útkereszteződéseket, növelve ezzel a biztonságos közlekedés feltételeit.
Nógrádban 4,5 kilométeren, Heves megyében 5,3 kilométeres szakaszon zajlik a négysávosítás. A Heves megyei szakasz kivitelezését a Swietelsky Magyarország Zrt. végzi nettó 8,1 milliárd forintért, a Nógrád megyei szakaszon a Swietelsky Magyarország Zrt. és a HE-DO Kft. által alkotott konzorcium dolgozik, itt a beruházási érték nettó 5,5 milliárd forint.
A közlemény idézi Becsó Zsoltot, a kelet-nógrádi térség országgyűlési képviselőjét (Fidesz), aki bízik abban, hogy a 2014-2020-as uniós költségvetési időszakban befejeződik a 21-es főút fejlesztése Salgótarjánig.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
