Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2014. Január 19. 09:02, vasárnap | Helyi
Forrás: infonograd/MTI

Földrengés volt Cserhátsurány közelében

Földrengés volt Cserhátsurány közelében

Földrengés volt vasárnap hajnalban a Nógrád megyei Cserhátsurány közelében, a rengéseket a szeizmológiai obszervatórium közleménye szerint a lakosság érzékelte, és kisebb károkról is érkezett bejelentés.

A szeizmológusok szerint a következő hónapokban utórengések várhatók az epicentrum környezetében.
A vasárnap 2 óra 34 perckor mért első földmozgás a Richter-féle skálán 4,4-es erejű volt, majd azt egy újabb, 3,4-es rengés követte 2 óra 48 perckor - közölte az MTI-vel a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézet (MTA CSFK CGI) Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.
"A földrengéseket a lakosság érzékelte. Az első rengést követően az epicentrum közeléből károkról is érkezett bejelentés" - áll az obszervatórium közleményében.
Gráczer Zoltán szeizmológus az MTI kérdésére elmondta, hogy a rengéseket a hozzájuk érkezett bejelentések alapján 64 településen, köztük Budapesten is lehetett érzékelni. Hozzátette, hogy az első rengést követően kisebb károkról kaptak hírt a lakosságtól Balassagyarmatról, Borsosberényből, Cserhátsurányból, Érsekvadkertről, Magyarnándorról, Tahitótfaluról és Vácról.
A térségben legutóbb 2013. június 5-én volt jelentősebb, 4,2-es magnitúdójú rengés Érsekvadkert közelében.
A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletére 38 jelzés érkezett, de személyi sérülésről, épületkárról nem kaptak bejelentést - tájékoztatta az MTI-t a testület szóvivője.
Angyal Eszter elmondta, hogy a földmozgást 12 településről - Csitárról, Érsekvadkertről, Szátokról, Balassagyarmatról, Nógrádból, Szécsényfelfaluról, Ilinyből, Salgótarjánból, Nógrádmegyerből, Borsosberényből, Galgagutáról és Szentéről - jelezték lakosok.
A szóvivő egy intézkedésről számolt be: Balassagyarmaton vakolat hullott a járdára egy épületről, a veszélyt a balassagyarmati tűzoltók szüntették meg.
A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium Facebook-oldalán kora reggel közöltek szerint a rengés méretéből adódóan a következő hónapokban utórengésekre lehet számítani az epicentrum környezetében, ezek helye és mérete azonban nem jósolható meg. A hasonló méretű érsekvadkerti földrengést az intézet adatai szerint három érezhető utórengés követte, amelyek közül a legnagyobb magnitúdója elérte a 3,6-os értéket.

Címkék: földrengés

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi

Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi

Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!

Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.