Hírek
2020. Október 20. 12:54, kedd |
Kék hírek
Forrás: mti
Fojtogatta feleségét, majd szexképeket küldött róla a nő munkahelyére
![Fojtogatta feleségét, majd szexképeket küldött róla a nő munkahelyére](/external/image_cache/0/1/3/013c90f576816705eb9189eaa31fbde7.jpg)
A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy gyömrői férfival szemben, aki fojtogatta a feleségét, mert az el akart tőle válni, és később is zaklatta.
Az ügyészség honlapján elérhető hétfői közlemény szerint a nő 2018 végén közölte válási szándékát a férjével. Ezen összeszólalkoztak, és a férfi eszméletvesztésig szorította a felesége nyakát.
Amikor a nő magához tért, kihívta a rendőrséget, majd az intézkedés után egy ismerőse vitte kórházba. A fojtogatás miatt a nő pajzsporcának felső nyúlványa eltörött, amely közvetett életveszélyes állapotot eredményezett. A közlemény szerint csak a véletlennek és a szakszerű orvosi ellátásnak volt köszönhető, hogy a nő nem halt meg.
A férfi ezután ugyan elhagyta a házat, de nem hagyott fel a nő zaklatásával. Otthonában is többször kapcsolatba próbált vele lépni - alkalmanként agresszíven -, és ismerőseit is folyamatosan kereste. Ezen kívül a nő egyik munkahelyének közösségi oldalára elküldött egy szexuális tartalmú fotómontázst az asszonyról.
Az ügyben a Pest Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete, zaklatás vétsége és különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen - olvasható a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.
2024. Július 12. 20:16, péntek | Kék hírek
Idén is kérjük az autósokat
ÓVATOSAN, FIGYELMESEN KÖZLEKEDJENEK! Július második felétől augusztus közepéig tart legnagyobb állományú és legelterjedtebb nagyvadfajunk, az őz párzása.