A városi koszorúzási ünnepségen Németh Judit református lelkész mondott imát a hős fiatalokért, a megemlékezésen közreműködtek a Zenthe Ferenc Színház művészei és a Bányász-Kohász Dalkör.
Dóra Ottó polgármester emlékező beszédében felidézte az acélgyári leventék síjárőreinek tragédiáját. Azokét a bátor és merész, vállalkozásra kész fiatalokét, akik az erdélyi Radnai-havasok megmászására készültek. Azokét, akiknek elődei más-más összetételben 1942-ben és 1943-ban elérték a csúcsot, de 1944. január 13-án a harmadik expedíció, az ő expedíciójuk kísérlete tragédiába torkollott, és a lezúduló lavina áldozatai lettek. Mint Dóra Ottó kiemelte: az acélgyári leventék síjárőreinek tragédiája Salgótarján és a magyar sport tragédiája is egyúttal, mely méltó az emlékezésre és méltó a néhai bátor fiatalok előtti tisztelgésre.

A Radnai-havasokban elesett fiatalok előtti főhajtást a második világháború után évtizedeken keresztül tiltotta a magyar politika. A hősök emléke azonban nem veszett el: tragédiájuk részleteit Vertich József helytörténész, salgótarjáni lokálpatrióta tárta fel részletesen, majd magánszemélyek és civil szervezetek részéről egyre jobban megerősödött, és közös mederbe torkollott a szándék, hogy emlékük megőrzése erkölcsi kötelezettsége a városnak. Ennek szellemében Salgótarján önkormányzata a lavinaszerencsétlenség 50. évfordulóján, 1994. január 13-án rendezte meg az első hivatalos városi megemlékezést, melyre azóta is minden évben sor kerül.
2003-ban, 59 évvel a tragédia után a Radnai-havasokban, a Nagy-Pietrosz alatti Mosolygó-tónál megtörténhetett a Hegedűs Gyula mátranováki fafaragó önzetlen munkájával elkészült emlékoszlop felállítása is, melyet azóta minden év nyarán megkoszorúznak a salgótarjáni leventékre emlékező zarándokok.